Külföld
Rohamosan nő az orosz hadiiparban munkálkodók száma
Gondoskodnak a tartalékok feltöltéséről
„Előzetes becsléseink szerint az állami védelmi megrendelés jelentős növekedése okozta rendkívüli létszámszükséglet csúcspontját általában véve már meghaladtuk. Ugyanakkor a munkaerőpiacon továbbra is hiány van. A védelmi iparban dolgozók száma csak tavaly több mint 500 ezer fővel nőtt, 2024 első felében pedig további 100 ezerrel” – mondta Manturov.
„Ilyen körülmények között előtérbe kerül a munkatermelékenység növelésének feladata, elsősorban a vállalatok műszaki berendezésének lecserélése és a folyamatok fokozott automatizálása révén. 2023-ban a védelmi iparban a munkatermelékenység 18 százalékkal nőtt, idén azt tervezzük, hogy ezt a dinamikát tovább javítjuk” – tette hozzá.
Manturov szerint a hadiipar alkalmazottjaira a „különleges hadművelet” után is szükség lesz. „Az állami fegyverprogram a különleges hadművelet után biztosan gondoskodni fog a haditechnikai tartalékok feltöltéséről, ami a tervek szerint összesen legalább három-négy évig fog tartani” – nyilatkozott a miniszterelnök-helyettes.