Külföld

Újabb európai vezető látogatott el Pekingbe

Ezúttal egy baloldali miniszterelnök érkezett diplomáciai látogatásra Kínába

Az EU ideiglenes vámokat vetett ki a kínai elektromos járművekre, mivel az Európai Bizottság szerint a kínai cégek tisztességtelenül részesülnek állami támogatásban, amely lehetővé teszi számukra, hogy mesterségesen alacsonyan tartsák áraikat. A lépés negatív hatással lehet a kínai–európai gazdasági kapcsolatokra, és most több uniós politikus próbálja menteni a helyzetet – számolt be az Euronews alapján a Mandiner.hu.

Újabb európai vezető látogatott el Pekingbe
Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök Li Csiang kínai miniszterelnökkel pekingi látogatása során
Fotó: AFP/LA MONCLOA/Borja Puig de la Bellacasa

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a hétvégén Pekingbe érkezett, amely az első állomása volt kínai útjának, és amelynek célja a kétoldalú politikai és kereskedelmi kapcsolatok megerősítése.

„Célunk a kétoldalú kapcsolatok politikai lendületének fenntartása, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítése, valamint a spanyol kultúra, oktatás és tudomány támogatása Kínában” – írta Sánchez az X-en közzétett bejegyzésében.

Pekingben Sánchezt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök, és megbeszélést folytat az ország miniszterelnökével, Li Csianggal és a törvényhozás elnökével, Zhao Lejjel szintúgy.

Sánchez kínai útja az Európai Unió és a világ második legnagyobb gazdasága közötti kapcsolatok kényes időszakában történik.

Az EU júliusban ideiglenes vámokat vetett ki a kínai elektromos járművekre. Az uniós tagállamok októberben szavaznak arról, hogy véglegesítsék-e ezeket a vámokat.

Kapcsolódó írásaink