Külföld
Mexikóban több ezren tüntettek az igazságügyi reform ellen
A reform bírálói, köztük az Egyesült Államok és emberi jogi szervezetek, úgy vélik, hogy a reform aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét
A tüntetést néhány órával azelőtt szervezték, hogy a szenátus megvitatta Andrés Manuel López Obrador leköszönő elnök kezdeményezését.
A szöveget már szerdán elfogadta a képviselőház, ahol az elnök pártjának és szövetségeseinek többségük van.
„Az igazságszolgáltatás nem fog elbukni” – skandálták a tüntetők.
A leköszönő államfő, akinek népszerűsége megközelíti a 70 százalékot, azzal vádolja a bírókat, hogy a korrupciót és a bűnözői csoportokat részesítik előnyben, és civil szervezetek szerint ők felelősek az elkövetett bűncselekmények több mint 90 százalékának büntetlenségéért.
López Obrador, aki október 1-jén adja át a hatalmat Claudia Sheinbaumnak, azzal is megvádolta a legfelsőbb bíróság tagjait, hogy az ellenzék szövetségeseivé váltak, így például a legfelsőbb bíróság akadályozta az elnök által javasolt reformok egy részét olyan területeken, mint az energia és a biztonság.
A bíróság elnöke vasárnap a közösségi oldalakon és a bíróság honlapján közzétett beszédében elítélte az „igazságszolgáltatás lerombolására" irányuló kísérletet, és a vita folytatására szólított fel. Elmondása szerint a reform részeként benyújtott két javaslatot az igazságszolgáltatásban dolgozók "közvetlen tapasztalatai” alapján fogalmazták meg.
„Mitől félnek, hiszen azt akarjuk, hogy véget vessenek a korrupciónak?” – tette fel a kérdést López Obrador a kelet-mexikói Tulumban, azzal vádolva ellenfeleit, hogy ők próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy a reform bizonytalanságot okozna.