Külföld

Kína és Vietnam számos megállapodást kötött, újabb területeken működnek együtt

Hszi Csin-ping kínai és To Lam vietnami elnök hétfői találkozójukon a két ország közötti kapcsolatok megerősítésében állapodott meg, és a találkozó után a két vezető jelen volt számos kétoldalú együttműködési megállapodás aláírásán – jelentette hétfőn a kínai média.

Kína és Vietnam számos megállapodást kötött, újabb területeken működnek együtt
A kínai elnök Hszi Csin-ping (j) és a vietnami elnök To Lam a megállapodások aláírása után
Fotó: AFP/Pool/Andres Martinez Casares

A pekingi találkozón Hszi kijelentette: a vietnami elnök kínai útjával „azt bizonyítja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak”.

„Kína mindig is prioritásként tekintett Vietnamra szomszédsági diplomáciájában, támogatja abban, hogy kommunista pártja megőrizze vezető szerepét, és a nemzeti adottságainak megfelelő modern, szocialista úton haladjon, elmélyítse reformjait” – fogalmazott a kínai elnök.

A megbeszélés után a legkülönbözőbb területekre kiterjedő 14 dokumentumot írtak alá, köztük a két ország közötti vasútvonalak korszerűsítéséről és bővítéséről, valamint az ezekre felhasználható kedvezményes kínai hitelekről, az alkalmazható technológiáról, valamint megállapodtak a központi bankok közötti együttműködésről és a közös vámellenőrzés bevezetéséről is.

To Lam vasárnap érkezett Kínába, és a keddig tartó látogatása alatt várhatóan találkozik még Li Csiang kínai miniszterelnökkel és több más vezető tisztségviselővel.

Lamot augusztus elején választották meg a Vietnami Kommunista Párt új főtitkárává, beiktatása óta ez az első külföldi útja.

A két ország több mint egy tucat szerződést írt alá tavaly decemberben, amikor Hszi Csin-ping Vietnamba látogatott. Akkor megállapodás született egyebek között a vasúti együttműködés fejlesztéséről, a különböző területeken megvalósuló beruházások bővítéséről, továbbá a Dél-kínai-tengeren bekövetkező váratlan események kezelésére irányuló kommunikáció kialakításáról.

Kapcsolódó írásaink