Külföld

Washington az Északi-sarkvidék térséget félti

Oroszország több száz egykori szovjet katonai létesítményt nyitott meg újra

A fokozódó kínai–orosz együttműködés az Északi-sarkvidéknél veszélyeztetheti a térség stabilitását – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) helyi idő szerint hétfőn közzétett stratégiai jelentésében.

Washington az Északi-sarkvidék térséget félti
A Pentagon épülete
Fotó: AFP/Frederic Wallois

A jelentés szerint Oroszország több száz egykori szovjet katonai létesítményt nyitott meg újra a térségben, és – részben a vele szemben hozott nyugati szankciókra adott válaszul – egy északi-sarkvidéki hajózási útvonal fejlesztésén dolgozik, együtt Kínával, egyebek között azért, hogy nagyobb mennyiségű olaj- és földgázkészletet tudjon szállítani. Kína pedig az együttműködéssel a Malaccai-szorostól való függőségét szeretné csökkenteni.

Kína célja, hogy növelje befolyását a térségben, és a sarkvidék erőforrásaihoz hozzáférve nagyobb szerepet kapjon a régió sorsának irányításában – áll a Pentagon jelentésében.

Bár a két ország között jelentős nézeteltérések vannak, az amerikai védelmi minisztérium továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri az orosz–kínai gazdasági együttműködést – tették hozzá.

Pekingben a külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning – a jelentésre reagálva – keddi sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy Kína fontos érdekelt fél az Északi-sarkvidék ügyeiben. Kína mindig a tisztelet, a mindenki számára előnyös együttműködés, a fenntarthatóság alapelvei szerint vett részt az Északi-sarkvidéket érintő ügyekben. Az amerikai tárca szerinte „elferdítetten értelmezi” Kína észak-sarkvidéki politikáját, és a nemzetközi joggal összhangban álló sarkvidéki tevékenységeit „felelőtlenül kritizálja”. Ezen tevékenységek nem szolgálják az Északi-sarkvidék békéjét és stabilitását, az amerikai fél ezen kinyilvánításait Kína határozottan ellenzi – emelte ki a szóvivő.

Kapcsolódó írásaink