Külföld
Deutsch Tamás: Az EP háborúpárti többsége csak a nyers hatalomvágyat tudja érvényesíteni
A baloldal semmibe véve az írott európai jogszabályokat, a Patrióták Európáért nevű frakciónak járó elnöki és alelnöki tisztségeket nem szavazta meg

Deutsch Tamás elmondta: ismét az Európai Parlament baloldali blokkjának nyers és kendőzetlen hataloméhsége érvényesült azzal, hogy semmibe véve az írott európai jogszabályokat, a Patrióták Európáért nevű frakciónak járó elnöki és alelnöki tisztségekre sehol nem választották meg a frakció jelöltjeit.
Azzal összefüggésben, hogy Gál Kinga, a Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke sem kapta meg az EP Külügyi Bizottsága (AFET) negyedik alelnöki pozícióját, Deutsch Tamás újságíróknak úgy fogalmazott: „a politikai paktumra épülő hatalmi rablásban” a Tisza Párt is aktívan részt vett azzal, hogy a Patrióták Európáért frakciónak járó alelnöki tisztséget „ellopta, elrabolta” az EP környezetvédelmi szakbizottságában.