Külföld

Peter Pellegrini: Szlovákia nem bojkottálja a magyar elnökséget

Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, aktivitáshoz, amellyel bojkottálni akarják a magyar elnökséget – mondta Peter Pellegrini szlovák államfő a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Peter Pellegrini: Szlovákia nem bojkottálja a magyar elnökséget
Sulyok Tamás köztársasági elnök (j) és Peter Pellegrini szlovák államfő (b) a közös sajtótájékoztatón a Róheim-villában, 2024. július 18-án
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Hozzátette, a szlovák kormány képviselői részt fognak venni és támogatni fognak minden magyar tevékenységet. Nem hiszi, hogy büntetni kell valakit azért, mert párbeszédet kíván kezdeményezni - hangsúlyozta.

Pellegrini megköszönte Magyarország ígéretét, hogy 2025 végéig meghosszabbítja Szlovákia légvédelmét.

Elmondta továbbá, hogy a gazdasági segítségnyújtás tovább növekszik a két ország között, amely nemcsak árucserére vonatkozik, hanem a munkaerőre is.

Kitért arra is: kiemelt figyelmet fordítanak a határinfrastruktúrára, az eddigi 16-ről 40-re emelkedett az átkelőhelyek száma, s további figyelmet fordítanak majd a vasúti határkapcsolatokra.

Peter Pellegrini felajánlotta Szlovákia tapasztalatait és szakértelmét az atomenergia területére vonatkoztatva.

Elmondta: egyetértettek abban is, hogy a V4 életképes projekt, s minden olyan kérdésben, amelyben közösek a nézeteik, egységesen kell fellépni. Hozzátette: több téma van, ilyen az illegális migráció kérdése vagy a mezőgazdaság védelmére vonatkozó kérdések.

Elmondta: megkérte Sulyok Tamást arra is, hogy Magyarország prioritásként soroljon be elnöksége alatt a Szlovákia számára fontos kérdéseket is, így például az Európában eltérő minőségű élelmiszerek kérdését.

Pellegrini megköszönve a magyar kormány infrastrukturális beruházásait, elmondta: a magyar közösségek Szlovákiában teljesen integrálódtak, nincs feszültség, nyitott problémák nincsenek. Kitért arra is, hogy kisebbségi kérdésekben tanácsadó segíti munkáját.

A szlovák államfő elmondta: megbeszélésükön Sulyok Tamást hivatalos látogatásra hívta Szlovákiába.

Kapcsolódó írásaink