Külföld

Trump elárulta, miért fordította el a fejét a lövés előtt

Ez mentette meg az életét

Donald Trump amerikai elnökjelöltnek egy hajszálon múlt az élete, amikor szombaton egy pennsylvaniai kampányrendezvényén egy fegyveres merényletet kíséreltek meg ellene. Az elkövetőt nem sokkal később a titkosszolgálat mesterlövésze lelőtte – emlékeztet a Business Insider, számol be a Mandiner.hu.

Trump elárulta, miért fordította el a fejét a lövés előtt
A titkosszolgálat emberei későn reagáltak, de akkor már saját testükkel védték Trumpot
Fotó: AFP/Rebecca Droke

A republikánus jelölt az életét annak köszönheti, hogy a beszéde közben elfordította a fejét, hogy egy statisztikai táblázatra pillantson, amelyben a legfrissebb bevándorlási adatok szerepeltek.

Bár Trump túlélte, a támadás halálos áldozatot követelt: egy rendezvénylátogató meghalt, míg ketten súlyosan megsérültek.

„Azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben, mert egy süvítő hangot hallottam, majd éreztem, ahogy a golyó átszakítja a bőrt” – írta Trump szombaton a Truth Social oldalon.

Ronny Jackson texasi képviselő, aki korábban Trump orvosa volt, elmondta, hogy Trump szerint a határőrség statisztikája mentette meg az életét. „Azt mondta: ha nem mutattam volna arra a táblázatra, és nem fordítottam volna el a fejemet, a golyó a fejemet találta volna el.”

Trump a merénylet során így is megsérült, mivel egy golyó átszakította a jobb fülének felső részét.

„Nem itt kellene lennem, halottnak kellene lennem” – mondta Trump a New York Postnak vasárnap. „Sokan mondják, hogy Isten akaratából maradtam életben.”

A rendezvényen készült fotók megmutatták, mennyire közel volt a golyó ahhoz, hogy végezzen Trumppal, ahogy a jobb fülének tetejét érintette. Ahogy a testőrei lekísérték a színpadról, Trump felemelte az öklét, és vérző arccal kiáltotta: „Harcolj!”

„Sokan mondják, hogy ez a legikonikusabb fotó, amelyet valaha láttak” – mondta Trump. „Igazuk van, és nem haltam meg. Általában meg kell halni egy ikonikus képhez.”

Trump dicsérte támogatóit is, hogy nyugodtak maradtak a lövöldözés közben. „Szeretem őket. Ők nagyszerű emberek” – mondta.

Kapcsolódó írásaink