Külföld

Litvánia és Svédország csökkenti politikai részvételi szintjét az informális rendezvényeken

„A parlament és a kormány is egyetért” a soros uniós elnökséggel szembeni viselkedéssel

Litvánia kormányzata úgy döntött, hogy Magyarország Oroszországgal kapcsolatos álláspontja miatt csökkenti politikai részvételi szintjét az Európai Unió Tanácsának a magyar soros elnökség által szervezett informális rendezvényein – jelentette be Zygimantas Pavilionis, a litván parlament külpolitikai bizottságának elnöke újságíróknak nyilatkozva pénteken.

Litvánia és Svédország csökkenti politikai részvételi szintjét az informális rendezvényeken
Zygimantas Pavilionis
Fotó: AFP/Str/CNA

Hozzátette, hogy a döntéssel Litvániában „a parlament és a kormány is egyetért”.

Jessika Roswall, Svédország EU-ügyekért felelős minisztere hasonlóképpen nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek. Úgy fogalmazott: az uniós „elnökség alatti magyar lépések károsak, és következményeket kell vonniuk maguk után. Svédország ezért politikai szinten nem vesz részt a júliusi informális miniszteri üléseken.”

Roswall azt is elmondta, hogy tudomása szerint Svédország és Litvánia mellett Finnországot, Észtországot, Lettországot és Lengyelországot is miniszteri helyett alacsonyabb szinten fogják képviselni az informális rendezvényeken, és további uniós tagállamok is hasonló lépéseket fontolgatnak.

Kapcsolódó írásaink