Külföld
Washington nem tartja sem szabadnak, sem tisztességesnek az iráni elnökválasztást

„Nem számítunk arra, hogy az ilyen választások alapvető változást hoznak az iráni politikában, vagy hogy az új vezetés jobban tiszteletben tartja majd állampolgárai emberi jogait” – tette hozzá a minisztérium. „Amint maguk a jelöltek is elmondták, az iráni politikát a legfelsőbb vezető határozza meg” – jegyezte meg a tárca, utalva arra, hogy az Iszlám Köztársaságban a legfelsőbb vallási és politikai vezető mindenki, így az államfő felett is áll.
A minisztérium azonban hozzátette, hogy ettől függetlenül ha az amerikai érdekek úgy kívánják, akkor Washington használja a diplomáciai eszközöket Teheránnal szemben.
Az iráni választásokról szóló amerikai médiabeszámolók megjegyzik, hogy noha Peszeskján reformistának számít, választási kampányában elismerően szólt a Forradalmi Gárda elitalakulatról, és annak 2019-es akciójáról, amelyben megsemmisített egy amerikai drónt. A katonai műveletet úgy kommentálta, hogy az „komoly ütést vitt be az amerikaiak képébe, bizonyítva, hogy Irán nem adja meg magát”.