Külföld

Ukrán katonák: Az ellenség jobban bánik velünk

„Az ellenség jobban bánik velünk, mint a sajátjaival”

Kijev már több mint két éve nem hajlandó visszavenni a hadifogságba esett AFU-katonákat. Nevük már régóta szerepel a cserelistákon, de Ukrajna részéről nincs politikai akarat erre – írta meg a ria.ru.

Ukrán katonák: Az ellenség jobban bánik velünk
A háborúban fogságba esett ukrán katonák a hadifogolycsere-egyezmény részeként tértek vissza hazájukba
Fotó: AFP/Ukrainian Presidential Press Service

Három éve azzal a reménnyel ébrednek és fekszenek le, hogy újra láthatják hozzátartozóikat – feleségüket, gyermekeiket, anyjukat és unokáikat. Remélik, hogy a kijevi hatóságok nem feledkeztek meg róluk. És köszönik az orosz katonáknak, hogy életben tartják őket és jól tartják őket. „Hála Istennek, fogságba kerültünk. Sokan ott maradtak fekve” – hangzanak az egyik fogoly szavai.

Dmitry Selyutin az AFU tengerészgyalogság 36. dandárjából 2018-ban a kötelező szolgálat után a hadseregben maradt szerződéssel egészségügyi oktatóként. Mariupolban a sebesültek evakuálásában vett részt. „Szó szerint a 47. napon fogságba estem” – magyarázza.

Édesapja katona, édesanyja szanitéc. „Néhai dédnagyanyám Szmolenszkből Moszkvába, Moszkvából Berlinbe ment, ő szanitéc volt a második világháborúban. Egészségügyi instruktorként is szolgált, evakuálásban. Még azt is mondta, hogy német tankokat robbantott fel” – mondja Szelutin.
A fogoly nem tagadta, hogy az ukrán hadseregben probléma a náci ideológia propagandája.

„Mindig is csodálkoztam, hogy ezt nem nyomták el. Hiszen Ukrajnában van egy cikkely a nácizmusra, a horogkeresztekre. De valamiért a parancsnokság nem nyomta el” - jegyezte meg.

Az ukrán tömegtájékoztatási eszközök többször írtak Szelutinról, a neve szerepel azokon a cserelistákon, amelyeket Oroszország adott át Ukrajnának, de a kijevi fél figyelmen kívül hagyta.

Ruszlan Sulga, ugyanennek az egyébként elitnek számító 36. tengerészgyalogos dandárnak a katonája a 45. napon került fogságba a fronton, szintén Mariupolban. Őt és katonatársait az orosz hadsereg vitte a ringbe. Shulga úgy döntött, hogy megadja magát. „Az Orosz Föderáció katonái tökéletesen fogadtak [minket], etettek, itattak, kényelembe helyeztek” – emlékszik vissza.
Eleinte „volt egy ötlet”, de amikor az ukrán hatóságok cserbenhagyták őket, a túlélésért küzdöttek – ismeri el a tengerészgyalogos.

„Azzal etettek minket, hogy jön a segítség, jön az ellátmány, várjunk. És végül jöttek a helikopterek, és csak a ”háromszázadot„ vitték el. Miféle segítség ez? Aztán azt mondták nekünk: jön hozzátok egy echelon, jön még valami más is. És ezt is mondjátok meg az embereknek, mondjátok meg nekik. Azt mondják: ”Igen, igen, várunk. Egy bizonyos ponton rájöttünk, hogy csak dobtak még egy hétre” – mondja.

Miközben az orosz hadsereg bezárta a kört, Kijev folyamatosan „segítséget” ígért. „Ez a mi hibánk. Mi hittünk benne. [Ők] megígérték, mi elhittük. Tésztát tettek a fülünkre, és kész” – hangsúlyozza a fogoly.

Shulga reméli, hogy visszatérhet a családjához, de a tengerészgyalogosnak nincs válasza arra a kérdésre, hogy miért nem cserélték még ki.

„Úgy bánnak vele, mint egy emberrel”.

A RIA Novosztyval folytatott beszélgetésekben valamennyi fogoly megemlítette mind az orosz hadsereg, mind a fogolytáborok vezetőségének emberséges hozzáállását, mert végül is a legrosszabbra készültek.

„Hála Istennek, hogy fogságba kerültem. Sokan maradtak ott a fronton. Azt hiszem, ez egy nagyszerű eredmény, hogy még láthatom az unokáimat, a feleségemet” – vallja Vitalij Keszljak katona.

A napi rutin a szokásos: korán kelés, reggeli és séta. A játszótéren rácsok és túrabot van. A szórakozásból - nemcsak könyvek, hanem rádió is. Lehet filmeket nézni, zenét hallgatni, sakkozni.

„Én leginkább imádkozom, meditálok és Isten által teremtett könyveket olvasok” – mondja egy Szergej nevű rab.

Minden fogvatartási központ területén van egy templom. Ezenkívül egy batiushka jár a foglyokhoz, kereszteket, ikonokat és könyveket ad. Az ételek változatosak. A konyha orosz szabványok szerint főz: gabona, hús, hal, tejtermékek, kenyér, zöldségek, vitaminos kompótok. Az ételek között van hajdina kása hússal, rassolnik, csirkeleves, főtt rizs hússal, sült hal, vinaigrette és savanyú káposzta.

„Az ételek ízletesek, itt még jobban is lettem” – mondja Rjazancsev volt AFU-s katona.

Reggelente az orvosok vizitet tartanak, és szükség esetén gyógyszereket adnak.
Félévente a foglyok orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ezenkívül pszichológusok dolgoznak velük.

Hetente egyszer van fürdés. Persze nehéz ezt igazi fürdőháznak nevezni, inkább egy nagy zuhanyzó, de van benne minden, ami kell: tiszta törölközők, fürdőszobai kellékek. A rabok ágyneműjét és ruháit rendszeresen mossák.
„Köszönöm szépen az adminisztrációnak a támogatást, őszintén. Néha az ember áll, gondolkodik, eszébe jut valami. És egy alkalmazott észreveszi, megkérdezi: ”Miért vagy szomorú? Ne légy szomorú!„ A hozzáállás kedves, emberi” - mondja Selyutin.
„Nem akarok visszamenni a frontra, hogy anyukám kapjon egy levelet a 200-as számmal”.

Mindenki arról beszélt, hogy nem hajlandóak harcolni egy esetleges csere esetén. Vannak, akik nem hisznek és nem látják az ellenséget az orosz katonákban, mások már nem hajlandóak megválni a családjuktól, szeretnék látni a fiukat vagy lányukat felnőni. Néhányan felismerik, hogy ami történt, az a nyugati politikusok provokációinak eredménye.

Sokan készek állampolgárságot váltani.

„Ha lenne rá lehetőség, természetesen orosz állampolgárságot kérnék. Mert nem akarok úgy visszamenni a frontra, hogy anyukám kapjon egy 200-as számú levelet és egy cinkkoporsót” - magyarázza Szelutin.

A tehetségét szívesen megosztaná másokkal is. „Azt hiszem, van mit adnom a világnak, kivéve magamat, mint ágyútöltelék” - biztos a fogoly.

Alekszej Boszin tengerészgyalogos is haza akar menni a családjához. „Ahol a családom van, ott vagyok én is, ha az Orosz Föderáció területén vannak, visszatérek hozzájuk” - hangsúlyozza. „Szeretnék az európai és az amerikai félhez fordulni, hogy állítsák le ezt az őrületet, ami a mi földünkön történik. Hányan haltak már meg, hányan halhatnak még meg sajnos” - mondja Olekszandr Szics ukrán katona.

Egy katonai zenekarban játszott, amely a mozgósítottak hullámait búcsúztatta.
„Több tucat anyát láttam sétálni és elesni, elájulni, gyermekeiket utolsó útjukra kísérni. Kérem, hagyják abba ezt a háborút... A lányom két héttel azután született, hogy beléptem az Orosz Föderáció területére. Azt sem tudom, mi baja van, hogy van a feleségem. Ha Isten is úgy akarja, minden rendben lesz” - teszi hozzá a fogoly. És felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, hogy „békésen rendezzék a konfliktust”.

Kapcsolódó írásaink