Külföld
Katonai szállítmányozási folyosó kialakításáról döntött három északi ország
Jonas Gahr Störe: Most többet fogunk nyugat–keleti irányba gondolkodni

A megbeszéléseken a norvég miniszterelnök, a svéd kormányfő és a finn elnök vett részt.
A tájékoztatás szerint a katonai szállítmányozási folyosó segítségével gyorsabban tudnának csapatokat mozgatni a norvég kikötőkből Svédországba, illetve Finnországba.
Az útvonal Észak-Norvégiából, Észak-Svédországon keresztül Finnország északi részére fog vezetni. „Most, hogy mindannyian a NATO tagjai vagyunk, teljesen más módon tudunk együttműködni, hogy kölcsönösen megvédhessük magunkat” – mondta Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
Korábban a katonai személyzet és felszerelés szállítmányozásánál az észak–déli irányú tervezés játszott főszerepet. „Most többet fogunk nyugat–keleti irányba gondolkodni” – hangoztatta Störe.
Svédország – Finnországgal együtt – 2022 májusában kérte felvételét a NATO-ba. Finnország tavaly áprilisban, Svédország pedig idén március 7-én csatlakozhatott az észak-atlanti szövetséghez.