Külföld

Lettország tovább erősíti orosz határát

Újabb tízmillió eurót szánnak az esetleges támadás kivédésére

Lettország további tízmillió eurót különít el orosz határa megerősítésére – jelentette kedden a BNN balti hírügynökség a vonatkozó kormányzati döntésre hivatkozva.

Lettország tovább erősíti orosz határát
Lett határőr ellenőrzi az Oroszországgal közös határsávot
Fotó: AFP/Wojtek Radwanski

Edgars Rinkevics lett államfő a nap folyamán tett látogatást az érintett határszakaszon létesített kerítés építési munkálatainak megtekintésére.

Lettországnak 283 kilométer hosszú határa van Oroszországgal, ahol 2025 év végéig szögesdróttal megerősített kerítés épül. Eddig nagyjából 130 kilométernyi kerítés készült el.

Rinkevics szerint a kerítésépítést követően a katonai infrastruktúra kiépítése következik a határon.

A három balti állam védelmi miniszterei január közepén jelentették be, hogy a fehérorosz és az orosz határ megerősítését és bunkerek százainak megépítését tervezik az esetleges támadások ellen. Riga a következő öt évben 303 millió eurót tervez fordítani védelmi állások, lőszerraktárak, valamint tankcsapdák és egyéb akadályok létesítésére.

Kapcsolódó írásaink