Külföld
Szörnyű módon fordult maga ellen az EU
Mindent és mindenkit elégetne a fronton a baloldal

A háború napjainkban uniós alapérték, ez jelenti az uniós önmeghatározás forrását, az integráció mozgatórugóját – írja friss elemzésében a XXI. Század Intézet. Mint fogalmaznak, az EU ma a szabadság és a jólét feladásán dolgozik, legfőbb büszkeségének pedig azt tekinti, hogy egy másik országgal harcol.
Az EU, amely évek óta egyes tagállamai és azok állampolgárai ellen küzd most mások háborújába is kész belépni, azt állítva, hogy ez lesz az erősebb Európa felé vezető út. Ez az integrációtörténet legsúlyosabb tévedése. Az uniós elitprojekt szemmel láthatóan a társadalmi realitások után a geopolitikai valósághoz sem tartja magát. A kontinens krízise egzisztenciális, a napokon belül sorra kerülő választások tétje nem a jobb Európa, hanem a nemzetek szabadsága és a túlélés – fogalmaznak.
Mint felidézik, 1979-ben az első közvetlenül választott Európai Parlament alakuló ülésén Simone Veil, az Európai Parlament frissen megválasztott elnöke beszédében kimondta: a közösség legfőbb teendője a szabadság és a jólét megteremtése, legfőbb büszkesége pedig, hogy békében él, hiszen ezt várják el tőle az emberek.
Az állampolgárok azon elvárása, hogy legyen béke, 1979 óta semmit sem változott, az unió vezetőinek álláspontja azonban úgy tűnik, nagyon is. Felidézik, az EU hosszú ideje csak saját tagállamai és azok állampolgárai ellenében képes meghatározni önmagát. Fellépése tisztán politikai kérdés, a szocialista kormányok korrupciós ügyeit, az osztrák alkotmánybíróság által megerősített választási csalást nem követi jogállamisági eljárás.
Utalnak arra is, német vezető politikusok nemzeti szintű, Manfred Weber pedig már európai uniós sorozásról beszél, a vele gyakran konzultáló civil szervezet, amely az uniós sorkatonaság koncepcióját előzetesen felvetette, az európai tudat kialakulását remélné a fiatalok hadrendbe állításától. Hozzáteszik, a vezetőktől származó felelőtlen és utópisztikus háborúpárti kijelentések, a külügyekben való egyhangú döntéshozatal felszámolására irányuló erőszakos törekvések mind az elvek, mind a gyakorlat szintjén messze eltávolodtak az emberek érdekeitől és az unió valódi esszenciájától, ami a békére és az egységre való törekvést jelenti.