Külföld
Kibertámadás érhette a lengyel közszolgálati hírügynökséget, az oroszokra gyanakodnak
„Az ügy sürgős vizsgálatáról” írt az X-en Krzysztof Gawkowski kormányfőhelyettes, digitalizációért felelős miniszter is
Az ABW és a digitalizációügyi minisztérium „azonnali intézkedéseket kezdeményezett a PAP ellen irányuló, feltehetőleg orosz kibertámadás, az állítólagos lengyelországi mozgósításról szóló dezinformációs hír közlése miatt” – írta X-en Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.
„Az ügy sürgős vizsgálatáról” írt az X-en Krzysztof Gawkowski kormányfőhelyettes, digitalizációért felelős miniszter is. „Minden kibertámadásra, valamint kitervelt dezinformációra vall” – olvasható Gawkowski bejegyzésében.
A miniszter hamisnak nevezte a PAP kiadásában péntek délután kétszer is megjelent, majd törölt hírt, amelyben Donald Tusk kormányfőre hivatkozva július 1-jén kezdődő részleges mozgósításról írtak Lengyelországban. A mozgósított lengyel állampolgárokat az álhír szerint Ukrajnába vezényelték volna.
Gawkowski később a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: az ügyről azonnal tájékoztatták Donald Tuskot. A miniszter úgy ítélte meg: a vizsgált kibertámadás célja dezinformáció terjesztése volt a jövő heti európai parlamenti választások előtt, valamint „a társadalom megbénítása”.
A hír tartalmát maga a PAP is hamisnak nevezte egy későbbi anyagában. A hírügynökség tisztázza a hír keletkezésének körülményeit – írták.