Külföld
Lavrov: az F–16-sok átadása Kijevnek nukleáris jelzés lesz a NATO részéről
Azt próbálják értésünkre adni, hogy az Egyesült Államok és a NATO szó szerint bármire készen áll Ukrajnában – mondta
„Az F-16-os vadászgép régóta a fő hordozóeszköz a NATO úgynevezett közös nukleáris misszióinak keretében. Ezért nem tudunk másképp tekinteni ezeknek a rendszereknek a kijevi rezsimnek való átadására, mint a NATO előre megfontolt jelzőakciójára a nukleáris szférában. Azt próbálják értésünkre adni, hogy az Egyesült Államok és a NATO szó szerint bármire készen áll Ukrajnában” – mondta.
Lavrov azt hangoztatta, hogy az F–16-osok leszállítása nem fogja megváltoztatni a helyzetet a fronton és ezeket a repülőgépeket ugyanúgy meg fogják semmisíteni, mint a NATO-országok által Ukrajnának átadott egyéb fegyvereket. Kifejezte reményét, hogy a taktikai nukleáris fegyverekkel végrehajtott orosz-belorusz gyakorlatok „észhez térítik” a Nyugatot.
Szergej Lebegyev, „a mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a RIA Novosztyi hírügynökségnek csütörtökön egyébként azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők az éjszaka folyamán legkevesebb öt csapást mértek a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyében lévő Sztarokonsztantiniv katonai repülőterére, amelyet az F–16-osok állomásoztatására akarnak átalakítani. Lebegyev szerint a reptérrel szomszédos Vokzal–2 negyed földalatti katonai raktárait is találat érte.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy új szintre emelik a feszültséget, és Kijevet az értelmetlen harci cselekmények folytatására provokálják azok a NATO-országok részéről elhangzó nyilatkozatok, amelyek megengedik, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel mérjen csapást nemzetközileg elismert orosz területekre. Állítása szerint a szövetség tagállamai is folytatni akarják a háborút Oroszország ellen „a szó szoros és átvitt értelmében”. A szóvivő „elkerülhetetlen következményeket” helyezett kilátásba, és azt, hogy mindez végeredményben nagy kárt fog okozni azon országok érdekeinek, amelyek a feszültség fokozásának útjára léptek.
Peszkov kommentálta azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint az EU vezetése meg akarja büntetni Magyarországot, amiért ellenáll az Oroszország elleni szankcióknak.
„Minden alkalommal, amikor valamilyen kötelező érvényű döntést fogadnak el az EU-tagállamokkal kapcsolatban, Budapest, természetesen – mindenekelőtt a saját érdekei szempontjából - elemzi ezeket a döntéseket” - mondta.
„Ez a függetlenség nem mindenkinek tetszik Brüsszelben, ezért mind Orbánt, mind az egész magyar vezetést leplezetlen nyomás alá helyezik, ami szerintem egészen példátlan” – tette hozzá.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékozóján azt hangoztatta, a nyugati országok arról szóló nyilatkozatai, hogy esetleg katonai kontingenseket vezényelnek Ukrajnába, azt mutatják, hogy „az Ukrajnára vonatkozó eredeti tervük teljes kudarcot vallott”.
„Feltartóztathatatlanul keresik a módját annak, hogyan lehetne ezt a hadjáratot folytatni. Még mindig félnek elmondani az igazságot Ukrajna polgárainak, hogy túszai és most már áldozatai is lettek ennek az Amerikai Egyesült Államok által vezetett NATO-kalandnak” – fogalmazott.
Lavrov egyébként a RIA Novosztyinak adott nyilatkozatában arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták telepítésére vonatkozó egyoldalú moratóriumának visszavonásán túlmenően lépéseket tehet a nukleáris elrettentés terén, ha az Egyesült Államok Európába vagy az ázsiai-csendes-óceáni térségbe ehhez az osztályhoz tartozó rakétákat telepít. Érzékeltette, hogy Moszkva Pekinggel együttműködve kíván fellépni.