Külföld
Stockholm mégsem ad Ukrajnának Gripeneket
A védelmi miniszter szerint most az F–16-os rendszer bevezetésére összpontosítanak

Ukrajna tavaly kezdett tárgyalásokat Svédországgal a Gripen vadászgépek átvételének lehetőségéről, és a skandináv ország később közölte, hogy megvizsgálja a svéd védelmi vállalat, a Saab által gyártott repülőgépek szállításának lehetőségeit.
„A koalíció többi országa sürgetett bennünket, hogy várjunk a Gripen rendszerrel” – mondta Pal Jonson a svéd TT hírszolgálatónak, utalva azokra a nemzetekre, amelyek amerikai gyártmányú F–16-os repülőgépek adományozását tervezik Ukrajnának.
A miniszter kifejtette, a svéd lépés „összefüggésben áll azzal, hogy most az F–16-os rendszer bevezetésére összpontosítanak (a szövetségesek)”.