Külföld

Keresztényellenes merénylet miatt őrizetbe vettek több embert

Muszlimok támadtak apára és fiára, a házukat is felgyújtották

Pakisztánban őrizetbe vettek legkevesebb 33 embert, mert a Korán feltételezett megszentségtelenítése miatt feldühödött muszlimok egy csoportja rátámadt egy keresztény férfira és fiára, valamint felgyújtotta a házukat – közölték hétfőn a helyi hatóságok.

Keresztényellenes merénylet miatt őrizetbe vettek több embert
Egy megrongálódott Korán-oldal (képünk illusztráció)
Fotó: Anadolu via AFP/Javed Sultan

Az incidens szombaton történt a keleti Pandzsáb tartomány Szárgoda városában. Helyiek egy csoportja azt állította, hogy az iszlám szent könyvének néhány megégett lapját megtalálta a keresztények háza előtt. A rendőrség beszámolója szerint ezután megverték a keresztény férfit és fiát, majd felgyújtották a házukat.

A két sebesültet kórházba szállították, állapotuk stabil. Több gyanúsítottat még köröznek – közölte Aszad Idzsáz Malhi, a város egyik rendőrségi tisztségviselője.

A tartományi rendőrség közleményében azt írta, hogy megerősítették a pandzsábi templomok védelmét.

Pakisztánban az istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható, és bár e vád miatt még nem végeztek ki senkit, az országban nem ritkák a halálos kimenetű lincselések blaszfémia gyanúja esetében.

Jogvédő szervezetek szerint az istenkáromlás vádját gyakran vallási kisebbségek megfélemlítésére és személyes leszámolásra is felhasználják.

Kapcsolódó írásaink