Külföld

Rettenet vár az ukrán társadalomra

Egyszer vége lesz Moszkva és Kijev háborújának. Az orosz félnél sem lesz „egyszerű” a társadalmi helyzet, de egyértelműen kijelenthető, a nagyobb csapás az ukrán népet érte és éri. S itt nem elsősorban arra a 860 ezer, külföldre menekült hadkötelesre és több millió lányra és asszonyra utalunk, akik sem most, sem a jövőben nem akarnak majd hazatérni – hanem arra a százezres férfiseregre, amelynek a tagjai a lövészárokból kiszállva, szó szerint senkitől nem tudnak majd segítséget kérni a magukban hordozott háborús szindrómák feldolgozásához.

Rettenet vár az ukrán társadalomra
Az ukrajnai Harkivban lévő rehabilitációs központ, amelyet az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúban részt vevő ukrán katonák ellátására hoztak létre. Ez a központ a háború alatt kéthetes időtartamban nyújt átfogó támogatást az olyan problémákkal küzdő katonáknak, mint a szorongás, a depresszió és más mentális egészségügyi kihívások. Három részből áll a rehabilitációs program: pszichológiai, orvosi és szociális támogatás. A katonák pszichológiai kezelésben részesülnek egyénileg és csoportosan is
Fotó: AFP/Anadolu/Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil

Már most súlyos szakemberhiány jellemzi az ukrán egészségügyet, amelyből nemcsak a „szimpla” és speciális képzettséggel bíró orvosok és ápolók, hanem a lélek gyógyítói is hiányoznak. Utóbbiak alacsony száma jelenleg talán nem különösebben szembeszökő – még annak ellenére sem, hogy döbbenetes mennyiségű, egyes hírek szerint csaknem száz-százhúszezer, leginkább még mindig kórházakban ápolt hadirokkant szorul ilyen jellegű ellátásra is.

A jelenleg zajló orosz-ukrán háború abszolút vesztesei azon katonák lesznek, akiknél a rettegett diagnózist, a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) diagnosztizálják
A jelenleg zajló orosz–ukrán háború abszolút vesztesei azon katonák lesznek, akiknél a rettegett kórt, a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) diagnosztizálják
Fotó: AFP/Anadolu/Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil

Ugyanakkor e szakemberek alacsony mennyisége nagyon hamar szembeszökő lesz, ha lezárulnak a harcok, s a most a lövészárkokban a másik felet gyilkoló katonák elindulnak hazafelé – ahol még véletlenül sem a béke és jólét, hanem romok, kilátástalanság és pénztelenség várja majd őket.

Ezeket az embereket a pontos megfogalmazás szerint a poszttraumás stressz zavar (PTSD) fogja sújtani, egyfajta védekezési mechanizmus, amely a traumatikus események után lép fel. Ez a mindennapokban az egykor átélt szörnyű eseményekhez kapcsolódó emlékképek nem kívánt, de folyamatosan ismétlődő megjelenéseként bukkanhat föl. Ilyenkor az alany – látszólag minden előjel és/vagy összefüggés nélkül – agressziót mutat, őrjöngeni kezd, totális letargiába süllyed, bármivel szemben közönyössé válik – rosszabb esetben magában és/vagy embertársaiban tesz kárt. Az pedig szinte csak amolyan gyászos ráadás, hogy az érintett társadalmi kapcsolatrendszere is napról-napra amortizálódik – legyen szó a barátokról, közvetlen vagy távolabbi rokonokról, de különösen a családról, amely leginkább elszenvedője lesz a PTSD-nek.

A PTSD elszenvedői segítség híján újra és újra átélik a traumákat. Nehezítő tényező, hogy az ebben érintett emberek a nemzetközi tapasztalatok szerint gyakorta alkohollal vagy más tudatmódosító szerrel próbálják meg ideig-óráig feloldani a bennük egyre jobban elhatalmasodó feszültséget.

Ezen állapot kezelésére, szerencsére, számos korszerű terápiás lehetőség akad – viszont bármelyik csak akkor lehet sikeres, ha az orvos és a beteg egyaránt nyitott és elszánt, illetve jut elég idő az okok feltárására. Természetesen nincsen két egyforma eset, és sok minden függ attól, hogy a PTSD-ben szenvedő milyen gyakorisággal, és alkalmanként hány percre tud összefutni az orvosával. Azonban amolyan ökölszabályként elmondható, egy leszerelt és szenvedő katona „elfogadható állapotba” hozása legkevesebb öt-hét hónapot vesz igénybe – míg a teljes gyógyulás akár évekig is eltarthat.

Mindent összevetve sajnos kijelenthető, az ukrán doktori kar egyszerűen nem azért nem fogja tudni megoldani ezt a problémát, mert hiányzik majd hozzá a „kedve” – hanem szimplán az orvos-, a kapacitás- és az időhiány okán.

S az meg külön tragikus, hogy az ország korrupt múltját és jelenét ismerve borítékolhatóan az jut majd értékelhető és gyors segítséghez, akinek van rá pénze...

Kapcsolódó írásaink