Külföld
Orbán Viktort imádják az amerikai konzervatívok

A magyar miniszterelnököt azzal vádolják, hogy nem Amerika-barát, miközben a kormány stratégiája éppen az, hogy ne egy ország vagy szövetség kénye-kedve szerint politizáljon.
Orbán Viktort imádják Amerika konzervatív kommentátorai. De hogyan tudják ezt összeegyeztetni azzal, hogy eközben Kína és a kommunizmus veszélyeiről cikkeznek? – tette fel a kérdést John Mac Ghlion, a Newsweek publicistája. Nem lehet egyszerre Amerika-, Putyin- és Kína-barátnak lenni. Orbán Viktor nem barátja az Egyesült Államoknak – többek között ezt állítja a szerző.
Utóbbit bár vélhetően kritikának szánta, valójában nem az: a magyar kormány évek óta hangsúlyozza a konnektivitás fontosságát, hogy ne egy országtól vagy szövetségtől függjön Magyarország. Így aztán aligha probléma, hogy a magyar miniszterelnök nem az Egyesült Államok kénye-kedve szerint politizál, még ha ez például az USA budapesti nagykövetének nem is tetszik. Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója úgy nyilatkozott: „Az átalakuló világban Magyarországnak nemet kell mondania a blokkosodásra, és együttműködést kell keresnie más államokkal.”