Külföld

Nemzetközi jogsértéssel vádolja az ENSZ Izraelt

Az ENSZ azzal vádolta meg kedden Izraelt, hogy az evakuálás során megsértette a nemzetközi jogot.

Nemzetközi jogsértéssel vádolja az ENSZ Izraelt
Jens Laerke
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Dursun Aydemir

A konfliktushelyzetben lévő civilek evakuálását a nemzetközi jog szigorúan szabályozza – hangoztatta kedden délután Genfben Jens Laerke. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordinációs Hivatalának (OCHA) szóvivője aláhúzta, a zsidó állam az evakuáció során megsértette a nemzetközi jogot.

Mint a Ria.ru svájci források alapján közölte, Laerke arról beszélt, a kiürítési útvonalaknak, mint például a célterületeknek, biztonságosaknak kell lenniük, továbbá szükséges a humanitárius segélyekhez való hozzáférés megadása is. Ebből sem történt semmi – hangsúlyozta a szóvivő.

Az Izraeli Védelmi Erők egy nappal korábban kezdték meg a hadműveleteket a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah keleti oldalán. A térségben mintegy másfél millió palesztin él.

Kapcsolódó írásaink