Külföld

Elhalasztották a Boeing első embert szállító űrjárművének indítását

A NASA közlése szerint a kilövést egy meghibásodott oxigénszelep miatt kellett megszakítani

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.

Elhalasztották a Boeing első embert szállító űrjárművének indítását
A NASA járműszerelő épülete. A Boeing Starliner űrhajó személyzetének repülési tesztjét leállították a floridai Cape Canaveralban
Fotó: Getty Images via AFP/Getty Images North America/Joe Raedle

A NASA közlése szerint a kilövést egy meghibásodott oxigénszelep miatt kellett megszakítani. Az űrkutatási hivatal pénteken tervezi megismételni a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) induló tesztrepülést.

A Boeing a tervek szerint űrhajósokat szállítana az ISS-re, alternatívát nyújtva a SpaceX Crew Dragon kapszulájának. A SpaceX fedélzetén 2020 óta folynak űrrepülések a Nemzetközi Űrállomásra.

Az amerikai vállalat űrprogramját eleinte számos kudarc kísérte, a többi között egy sikertelen, 2019-es repülés. A repülőgépgyárnak viszont 2021-ben már sikerült űrjárművet küldenie az űrállomásra – egyelőre
utasok nélkül.

Kapcsolódó írásaink