Külföld

Rendőrök vetettek véget az Izrael-ellenes egyetemi tüntetésnek

A Texasi Egyetemen a rendőrség határozottan fellépett a tüntetőkkel szemben Austinban szerdán, és többeket őrizetbe vett.

Rendőrök vetettek véget az Izrael-ellenes egyetemi tüntetésnek
Texasi állami rendőrök lóháton igyekeznek szétoszlatni a palesztinbarát diákokat, akik az Izrael–Hamász háború ellen tiltakoznak a Texasi Egyetem campusán
Fotó: AFP/Suzanne Cordeiro

Az Izrael ellen tüntető csoport élőláncot formálva próbálta megakadályozni a hatóságot az egyetem területén nem engedélyezett gyülekezés feloszlatásában, amelyben lovas rendőrök is részt vettek.

Greg Abbott, Texas kormányzója világossá tette, hogy a hatóságok őrizetbe veszik azokat, akik nem távoznak az egyetem területéről. A republikánus politikus úgy fogalmazott, hogy az antiszemitizmust Texas nem fogja tolerálni, és közölte, hogy az ilyen tevékenységben részt vevő diákokat kizárják az állam közfinanszírozott egyetemeiről, főiskoláiról, és az érintetteknek börtönben a helyük.

A tüntetők azt követelték, hogy az egyetem szakítsa meg a kapcsolatokat Izraellel, amelyet népirtással vádolnak.

Szerdán a Dél-Kaliforniai Egyetemen erőszakos jelenetek is lejátszódtak, amikor az intézmény hatósági szerepkörben intézkedő biztonsági szolgálata próbálta felszámolni a tüntetést és őrizetbe venni a hangadókat. A demonstrációban több százan vettek részt.

Szerdai összesítések szerint az eltelt egy hétben az Egyesült Államok 50 legnagyobb egyeteméből több mint 25 intézményben szerveztek palesztinpárti diákcsoportok tüntetéseket, a legtöbbet az ország északkeleti partvidékének egyetemein, valamint Kaliforniában.

Szerdán New Yorkba, a Columbia Egyetemre látogatott Mike Johnson, a képviselőház elnöke a zsidó diákok melletti támogatás jeleként, és az intézmény rektorának lemondását sürgette. Egyben amiatt bírálta az egyetemi vezetőket, hogy engedték odáig fajulni a helyzetet, amelyben „a félelem és megfélemlítés átveszi az uralmat a szólásszabadság, valamint a vélemények szabad cseréje és a vallás szabad gyakorlása felett”. A republikánus politikus szorgalmazta, hogy a tüntetés felszámolására akár a Nemzeti Gárdát is bevessék, amennyiben az nem szűnik meg. Mike Johnson beszédét a palesztinpárti tüntető fiatalok többször félbeszakították.

A Fehér Ház szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján a Columbia Egyetemen történteket „gonosznak” mondta, és hangsúlyozta, hogy „amikor fizikai megfélemlítés történik, és groteszk, antiszemita megjegyzések hangzanak el, azt el kell ítélni”. Hozzátette, hogy Joe Biden elnök fontosnak tartja a szólásszabadságon alapuló vitát, valamint a diszkriminációtól mentes egyetemi közeget, de a tüntetéseknek békésnek kell maradniuk, és a diákok biztonságát nem fenyegetheti veszély.

Közleményben ítélte el az Egyesült Államokban folytatódó Izrael-ellenes tüntetéseket az izraeli miniszterelnök szerdán. Benjamin Netanjahu a történteket ahhoz hasonlította, ami a németországi egyetemeken történtek az 1930-as években. Sürgette a folyamat megállítását, valamint a zsidóellenesség egyértelmű elítélését, ami szerinte jelen esetben nem történt meg.

Kapcsolódó írásaink