Külföld

Megdöbbentő kijelentés Macrontól

„Európának meg kell mutatnia, hogy nem Washington ölebe”

„Vége van ennek a korszaknak” – kemény szavakkal vázolta fel Európa jövőjéről alkotott elképzeléseit a francia elnök, amiről a Mandiner is írt.

Megdöbbentő kijelentés Macrontól
Emmanuel Macron
Fotó: AFP/NurPhoto/Jonathan Raa

Emmanuel Macron csütörtökön a Sorbonne egyetemen mondott beszédet, amelyben Európa jövője kapta a fő hangsúlyt. Emlékeztetett, hogy hét évvel ezelőtt, hivatalba lépésekor mondott hasonló beszédet, és akkor Európa szuverenitásáról még csak a franciák beszéltek. Azóta számos válság nehezített meg az EU életét (ide értve a Brexitet, a covidot, és az orosz–ukrán háborút), ám ezeken a kihívásokon az unió túllendült – épp ezért ma már senki nem beszél arról, hogy kilépne.

Azonban felhívta a figyelmet, hogy az olyan geopolitikai változások, mint Trump esetleges visszatérése, Oroszország és Kína mozgolódása, komoly fenyegetést jelentenek „Európa halandó, és kimúlhat. A mi döntésünkön múlik mindent, és most kell döntenünk” – húzta alá.

Ezek után azonban keményebb hangvételt ütött meg, mégpedig Washingtonnal kapcsolatban.

„Bármilyen erős is a szövetségünk, de Amerikának nem mi vagyunk a legfontosabbak. Az ő prioritásuk: saját maguk, és Kína. Eddig Oroszországtól, Kínától vásároltunk, és Amerikára bíztuk a biztonságunkat. Nos, ennek vége van.”

Hangsúlyozta: Európának önálló, szuverén entitásként kell viselkednie, nem pedig „Washington ölebeként”. Dicsérte az uniós migrációs paktumot, szoros együttműködést sürgetett: „A migránsokat regisztrálni és monitorozni kell, és ha szükséges, akkor kitoloncolni őket.” A brit megoldással, egész pontosan a Ruanda-törvénnyel ugyanakkor nem értett egyet: „Nem hiszek abban, hogy kinézünk egy afrikai országot, és oda küldjük az embereket. Ez az értékeink elárulása, és csak oda vezet, hogy egy harmadik világbeli országtól függjünk.”

Kapcsolódó írásaink

Macron árulása

ĀBloomberg: Macron Ursula von der Leyen leváltására törekszik