Külföld

Moszkvába várják a kínai elnököt

Az elmúlt két évben egyre több ország fejezte ki érdeklődését a nem nyugati gazdaságokat tömörítő csoporthoz való csatlakozás iránt

Oroszország arra számít, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök még az idén ellátogat a BRICS-csúcstalálkozóra Oroszországba – közölte hétfőn Szergej Lavrov külügyminiszter, számolt be az oroszhirek.hu.

Moszkvába várják a kínai elnököt
Hszi Csin-ping kínai elnök a BRICS-csúcstalálkozóra Oroszországba utazhat
Fotó: AFP/Xinhua/Li Xueren

A csoport vezetői, aminek jelenleg Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Etiópia, Irán, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek a tagjai, októberben találkoznak az oroszországi Kazanyban.

„A kétoldalú kapcsolatokban az idei év fő eseménye Vlagyimir Putyin orosz elnök állami látogatása lesz a Kínai Népköztársaságban, októberben pedig a Kínai Népköztársaság vezetőjét várjuk a kazanyi BRICS-csúcstalálkozóra” – mondta Lavrov az orosz régiók vezetőivel tartott találkozón.

A hónap elején Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette az Oroszország és Kína vezetői közötti kétoldalú találkozó terveit, hozzátéve azonban, hogy korai lenne konkrét időpontokat részletezni.

Oroszország, amely jelenleg a BRICS elnöke, azt közölte, hogy az idei csúcstalálkozó a politikai és biztonsági, gazdasági és pénzügyi, valamint a kulturális és humanitárius kapcsolatok terén a partnerség előmozdítására összpontosít majd.

Az elmúlt két évben egyre több ország fejezte ki érdeklődését a nem nyugati gazdaságokat tömörítő csoporthoz való csatlakozás iránt, és néhányan már hivatalosan is benyújtották kérelmüket, köztük Venezuela, Thaiföld, Szenegál, Kuba, Kazahsztán, Belarusz, Bahrein és Pakisztán.

A csoport kazanyi csúcstalálkozóján várhatóan huszonöt ország nyújtja be tagsági kérelmét – közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel februárban Mzuvukile Jeff Maqetuka, Dél-Afrika oroszországi nagykövete.

Kapcsolódó írásaink