Külföld
Blinken Kínába zarándokol, hogy Oroszország ellen agitáljon

Washingtonnak komoly fejfájást okoz, hogy Kína rakétáktól kezdve drónalkatrészeken át a szerszámgépekig mindent küld Moszkvának.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter ezen a héten Pekingbe utazik, és figyelmezteti Kínát, hogy korlátozza az orosz hadsereg technikai támogatását – vagy máskülönben…
A szerdán kezdődő háromnapos útjára azután indul, hogy az Egyesült Államok kongresszusa jóváhagyta az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagot, és a nyugati fővárosokban attól tartanak, hogy erre válaszul a Moszkvának szánt katonai hardverek gyártásához nyújtott kínai segélyek felpörögnek.
„Készek vagyunk lépéseket tenni azon cégek ellen, amelyek súlyosan aláássák a biztonságot Ukrajnában és Európában is – mondta a külügyminisztérium egyik tisztviselője újságíróknak Blinken utazása előtt. – Nem csak Kínában járunk el így, számos ország cégeivel kapcsolatban kimutattuk, hogy készek vagyunk erre.”
Oroszországnak azonban továbbra sem okoznak túl nagy gondot a nyugati szankciók, hiszen a szükséges technikai felszereléseket Kína mellett a világpiac más szereplőitől is könnyedén beszerezheti. Gyakorta persze erre sincs szükség, hiszen a nagy nyugati cégek több mint 80 százaléka a tiltások ellenére is jelen van az orosz piacon, ahogy az Egyesült Államok sem túl szemérmes, amikor uránt szerez be Oroszországból.