Külföld
Behódolhat a Felvidék az ázsiai lódarázsnak

Ausztriában és Győr-Moson-Sopron megyében, a szlovák határ közelében is észlelték már az ázsiai lódarazsat – írta meg csütörtökön az Új Szó. Mint cikkükben olvasható, a pozsonyi környezetvédelmi tárca felhívta a figyelmet, hogy a közelmúltban Salzburgan is leltek egy királynőt, ami az elterjedés tempójának fokozódását mutatja.
A minisztérium emlékeztet, a rovar szlovákiai észlelését az Állami Természetvédelmi Hivatal honlapján lehet bejelenteni. Ez azért fontos, mert így a hatóságok gyorsabban képesek megtalálni a kártevők fészkeit majd elpusztítani azokat. Mint írják, az ázsiai lódarázs negatív hatással van a biológiai sokféleségre azokban az európai országokban, ahol már jelen van. A faj egyetlen kolóniája több mint 11,5 kilogramm különféle rovart, de leginkább mézelő méheket pusztít el egy szezon alatt. A minisztérium hozzátette, a mezőgazdasági terméshozamok csökkenése a rovására írható, mert a beporzók számának jelentős csökkenését idézheti elő.
A tudományos közvélekedés szerint azonban az ázsiai lódarázs nem veszélyesebb, mint európai társa, s kellő odafigyeléssel meg tudnánk szabadulni tőle.