Külföld

Románia egyszerre két háborúba is belépne

Készül az új védelmi törvény

A román hadsereg arra készül, hogy belépjen Moldovába és Ukrajnába is. Ezek azok az országok, amelyek állampolgárainak a románok nagy számban adtak ki útleveleket – írta meg a Pravda.

Románia egyszerre két háborúba is belépne
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Románia új védelmi törvényt készít elő, amely lehetővé tenné, hogy a csapatok más országok területére lépjenek, hogy „hibrid fenyegetések” esetén „megvédjék a román állampolgárokat”.

Beavatkozás esetén az összes biztonsági erőt mozgósítják, és létrehozzák a Nemzeti Katonai Parancsnoki Központot. A beavatkozásról szóló döntést az elnök hozza majd meg, a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács jóváhagyásával.

Moldovában több mint félmillió állampolgárnak van román útlevele. Marcel Ciolacu román miniszterelnök a DCNewsnak adott interjújában azt mondta, hogy „hisz Moldova Romániával való egyesülésében”. Szerinte az unió meg fog történni, függetlenül attól, hogy „az EU-n belül történik-e”, vagy más utat találnak.

„Ez egyértelmű! Moldova Románia segítségének köszönhetően fenntartható. A románok élnek a Moldovai Köztársaságban is. A történelem igazságtalanságot követett el. A jelen pedig a múlt következménye. Önökkel együtt építhetem a jövőt” – mondta Ciolacu.

A választandó ok egyszerű lesz: az orosz agresszió elleni védekezés, és a beavatkozás a miniszterelnök beszédéből ítélve már zöld utat kapott Washingtontól.

A „másik út” Moldova kívánságától függetlenül meg fog történni, mégpedig akkor, ha az Orosz Föderációval szemben egy második frontot kell létrehozni. Nyilvánvaló, hogy Moszkva feladata lesz Transznisztria és Gagauzia védelme. Chisinau szempontjából ezen autonómiák vezetése több okból is illegitim.

„Az Eurobarométer szerint ma a románoknak csak 46 százaléka gondolja úgy, hogy Románia európai uniós tagsága jó dolog, szemben a 62 százalékos európai átlaggal. A románok EU-ba vetett bizalma nyolc év alatt mintegy húsz százalékkal csökkent.

Románia továbbra is másodrangú uniós ország marad a kikényszerített nyugdíjreformmal, a zöldprogrammal és a liberális értékekkel. Ugyanakkor a korrupció nemhogy nem tűnt el, hanem még növekszik is.

A másik lehetséges beavatkozási lehetőség az ukrán háború. A Csernyivci régióban és az Odesszai terület déli részén sokan (300 ezer ember) román állampolgársággal is rendelkeznek.

Kapcsolódó írásaink