Külföld

Az Egyesült Államokban le akarják foglalni a volt mongol kormányfő két luxuslakását

Az amerikai igazságszolgáltatás bejelentette, hogy le akar foglalni két New York-i luxuslakást, amely egy korrupcióval gyanúsított volt mongol miniszterelnök tulajdonában van.

Az Egyesült Államokban le akarják foglalni a volt mongol kormányfő két luxuslakását
Szühbátarín Batbold volt mongol kormányfő
Fotó: AFP/Pool/Liu Jin

Az amerikai igazságügyi minisztérium a bírósághoz benyújtott keresetben, amelyről kedden sajtóközleményben számoltak be, azzal vádolja Szühbátarín Batboldot, hogy tisztségét felhasználva több millió dollárnak megfelelő kenőpénzért cserébe bányászati szerződéseket ítélt oda vállalkozásoknak Mongóliában.

A gyanú szerint ebből a bevételből 14 millió dollárt arra költött, hogy két lakást vásároljon Manhattan előkelő negyedeiben, Midtownban és az Upper East Side-on – közölte a minisztérium.

Breon Peace New York-i kerületi ügyész a közleményben azt írta: „A mai lefoglalási eljárás üzenet a korrupt vezetőknek, ne használják ingatlanpiacunkat arra, hogy elrejtsék bűncselekményeikből származó bevételeiket”.

Mongólia, a Kína és Oroszország között fekvő ország gazdag szén-, fém- és egyéb ásványkincsekben. Az évek óta tartó bányászati fellendülés segített csökkenteni a történelmileg magas szegénységi rátát, de az elit korrupcióját is táplálta, ami társadalmi zavargásokat váltott ki.

A 60 éves Szühbátarín Batbold 2009 és 2012 között volt miniszterelnök, jelenleg pedig a kormánypártot képviseli a parlamentben. Nevét a „Panama-iratok” és a „Pandora-iratok” című, az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) két nyomozása említette, amelyekben részletesen bemutatták a politikusok és gazdag magánszemélyek offshore befektetéseit minden ágazatból.

Kapcsolódó írásaink