Külföld

Elfogadhatatlan a fogva tartottak kínzása

Az orosz alkotmány tiltja a kínzást, és Oroszország tagja az ENSZ kínzás elleni egyezményének is

Oroszország emberi jogi biztosa elfogadhatatlannak nevezte a fogva tartottakkal szemben alkalmazott kínzást – jelentette kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.

Elfogadhatatlan a fogva tartottak kínzása
A 2024. március 24-én készült képmontázson (az óramutató járásával megegyező irányban felülről balra) Rachabalizoda Saidakrami, Dalerdjon (Dalerdzhon) Barotovich Mirzoyev, Muhammadsobir Fayzov és Shamsidin Fariduni, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a moszkvai koncertterem elleni, legalább 143 ember halálát okozó támadásban, az Iszlám Állam dzsihadista csoport által magára vállalt leghalálosabb európai támadásban. A vádlottak a moszkvai Basmanny kerületi bíróságon 2024. március 24-ről 25-re virradó éjszaka előzetes letartóztatási meghallgatásukra vártak. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat a nyomozás idejére
Fotó: AFP/Tatyana Makeyeva, Olga Maltseva

A tisztviselő azt követően nyilatkozott, hogy nyilvánosságra kerültek azok a videók, amelyek a múlt heti, legalább 139 halálos áldozatot követelő, a Moszkva melletti Crocus City koncertteremben elkövetett terrortámadás gyanúsítottjainak kihallgatását mutatják. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet vállalta.

Az egyik feltételezett merénylő fülének egy darabja hiányzott, és mind a négy fő gyanúsítotton látható sérülések voltak, amikor vasárnap megjelentek egy moszkvai bíróságon.

A Kreml hétfőn nem kívánt nyilatkozni arra a kérdésre, hogy megkínozták-e őket.

„Annak ellenére, hogy a bűnözők őrizetbe vétele nagyon kritikus lehet, és a büntetőjog előírja, hogy a letartóztatás során tett, sérülést okozó intézkedések nem vonnak maguk után büntetőjogi felelősséget, teljesen elfogadhatatlan, hogy kínzást alkalmazzanak a fogva tartottakkal és a vádlottakkal szemben” – idézte Tatyjana Moszkalkova kormánybiztost a TASZSZ.

Moszkalkova hozzátette: minden eljárási és operatív intézkedést a törvényeknek megfelelően kell végrehajtani.

Az orosz alkotmány tiltja a kínzást, és Oroszország tagja az ENSZ kínzás elleni egyezményének is.

Kapcsolódó írásaink