Külföld

Az Amazonas-medencében csökkent, Kelet-Brazíliában viszont fokozódott az erdőirtás mértéke

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem szempontjából nagyon fontos lenne elérni azt a célt, hogy 2030-ra teljesen leállítsák az erdők kivágását

Jelentősen visszaesett a trópusi erdők irtásának mértéke a brazíliai Amazonas-medencében az év elejére, viszont az ország keleti, szavannás területén egyre több fát vágnak ki környezetvédő csoportok közlése szerint.

Az Amazonas-medencében csökkent, Kelet-Brazíliában viszont fokozódott az erdőirtás mértéke
Az Amazonas-medencében csökkent, Kelet-Brazíliában viszont fokozódott az erdőirtás mértéke – képünkön az amazonasi esőerdő (illusztráció)
Fotó: AFP

Az év első két hónapjában 63 százalékkal esett vissza az amazónai erdőirtás üteme az előző év hasonló időszakához képest. A csökkenő trend ellenére ebben az időszakban még mindig átlagosan naponta mintegy 327 futballpályányi esőerdőt vágtak ki – közölte kedden az Imazon brazil környezetvédelmi szervezet.

A 2023-ban hivatalba lépett Luiz Inácio Lula da Silva elnök azt ígérte, hogy a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet majd a környezetvédelemre. Bár az Amazonas-medencében az utóbbi időben valóban csökkent az erdőirtás mértéke, Brazília keleti részén, a trópusi szavannával borított hatalmas Cerrado régióban viszont jelentősen emelkedett. A brazil űrkutatási hivatal (Inpe) közlése szerint februárban 19 százalékkal nagyobb erdőterületet vágtak ki ott, mint az előző év hasonló időszakában.

Roberto Maldonado, a Természetvédelmi Világalap németországi szervezetének (WWF Germany) Latin-Amerikával foglalkozó munkatársa elmondta: a friss adatok alapján folytatódik a tavaly kirajzolódott trend, és az látható, hogy az amazóniai erdőirtást korlátozó intézkedéseknek valóban van foganatjuk, míg Cerrado régióban sokkal több fát vágnak ki, mint korábban.

Brazíliában a fakitermelést a jelek szerint áthelyezték a bolygó legfontosabb esőerdejéből a világ legnagyobb biodiverzitású szavannájára – állapította meg a WWF munkatársa.

Kapcsolódó írásaink