Külföld
A szudáni hadsereg visszafoglalta az állami média székházát
Szudánban tavaly április óta heves harcok dúlnak
A közlemény szerint a hadsereg az RSF térségből menekülő erőinek javát megadásra késztette, és lefoglalta felszerelésük, illetve járműveik nagy részét. Hozzáfűzték: a hadsereg célja, hogy teljesen felszámolja a félkatonai erőket a fővárosban, Kartúmban is.
Az RSF egyelőre nem reagált a hadsereg közleménylére.
A Szudáni Fegyveres Erők (SAF) egy magas rangú vezetője, Jasszer Atta tábornok vasárnap számolt be a hadsereg közelmúltbeli előrenyomulásáról a Kartúmmal szemben, a Nílus folyó nyugati partján fekvő Omdurmánban, ahol az állami média központja is található. Atta leszögezte, hogy nem lesz fegyverszünet Szudánban a ramadán, a muszlim böjti hónap ideje alatt, csak ha a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezette RSF elhagyja az általa elfoglalt polgári létesítményeket és lakóházakat.
Szudánban tavaly áprilisban robbant ki fegyveres konfliktus az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette kormányhadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo irányítása alatt álló RSF, valamint az utóbbival szövetséges milíciák között. Az RSF a főváros nagy részét elfoglalta a harcok első napjaiban. A konfliktusban ezrek vesztették életüket. Az ENSZ adatai szerint körülbelül 25 millió ember – az ország lakosságának fele – szorul segítségre a harcok okozta éhínség miatt, és mintegy nyolcmillióan hagyták el otthonukat.