Külföld

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét

A felek egyetértettek a V4 jelentőségében, mindketten érdekeltek és elkötelezettek az erős és sikeres visegrádi együttműködésben

Sulyok Tamás köztársasági elnök – ünnepélyes beiktatását követő első külföldi vendégként – fogadta Peter Pellegrinit, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét hétfőn a Sándor-palotában.

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét
Sulyok Tamás köztársasági elnök (j) fogadta Peter Pellegrinit, a szlovák parlament, a nemzeti tanács elnökét a Sándor-palotában 2024. március 11-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar államfő méltatta a két ország közötti kiváló kapcsolatokat, amely – közlése szerint – jószomszédokhoz méltóan stratégiai partnerségen alapszik.

A felek egyetértettek a V4 jelentőségében, mindketten érdekeltek és elkötelezettek az erős és sikeres visegrádi együttműködésben – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

Sulyok Tamás köztársasági elnök kiemelte a nemzeti kisebbségek fontos szerepét. A magyar államfő szerint a Szlovákiában élő magyar és a magyarországi szlovák kisebbség meghatározó a két ország közötti jószomszédi viszonyban. Hozzátette: a nemzeti identitás, kultúra és oktatás olyan terület, amelyet támogatni kell.

Ezen a területen is elismerésre méltó a mindkét fél által tanúsított elkötelezettség – idézték az elnököt.

Utalva a két országot összekötő Szent Borbála-híd hétfői ünnepélyes felavatására, a felek egyetértettek, hogy a hidak építése nemcsak fizikai összeköttetésben, de politikai szinten is jelzésértékkel bíró mozzanat.

Ez is bizonyítja a két ország közötti kiváló kapcsolatokat, amelyek a szlovák elnökválasztást követően remélhetőleg újabb szintet léphetnek – írták.

Peter Pellegrini a magyar köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése előtt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel találkozott.

Kapcsolódó írásaink