Külföld

Terroristák raboltak el több száz diákot

Nigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma

Ismeretlen fegyveresek több mint 280 diákot raboltak el az északnyugat-nigériai Kaduna állam egyik iskolájából csütörtökön az intézmény vezetőinek és az elrabolt diákok szüleinek esti bejelentése szerint.

Terroristák raboltak el több száz diákot
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Boureima Hama

Helyi kormánytisztségviselők megerősítették az emberrablás hírét, ám a helyszínre érkező Uba Sani, Kaduna kormányzója azt közölte, egyelőre nincs pontos információjuk az elraboltak számáról.

Sani Abullah, az iskola egyik tanára elmondta, a fegyveresek rájuk törtek és a levegőbe lőttek, a személyzetnek pedig ez alatt sikerült kimenekítenie több diákot.

Nigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma. A fegyveres bűnözők, dzsihadisták és az etnikai alapon szerveződő egyéb fegyveres csoportok miatt a közbiztonság az ország észak északkeleti és középső részében is rossz.

Csütörtökön az északkeleti Borno állam hatóságai azt közölték, hogy legalább 200 embert, zömében tűzifát gyűjtő nőket és gyerekeket raboltak el a csádi határtól nem messze.

Kapcsolódó írásaink