Külföld

Elsüllyedt a húszik által megtámadott hajó

Jelzésértékű a veszteség

Elmerült a hullámsírba a jemeni húszi lázadók által korábban eltalált Rubymar. A Vörös-tengeren történt esemény figyelmeztető jel lehet a fuvarozók számára.

Elsüllyedt a húszik által megtámadott hajó
A Vörös-tengeren a belize-i zászló alatt közlekedő Rubymar teherhajó félig már elsüllyedt, annak következtében, hogy az Irán által támogatott húszi lázadók rakétacsapást mértek rá. Az éghető műtrágyát szállító hajó március 2-án süllyedt el a jemeni kormány bejelentése szerint
Fotó: AFP/Al-Joumhouriya TV

Betelt a sorsa a jemeni húszi lázadók által megtámadott hajónak – írta meg szombaton a Yahoo.com. Mint cikkükben olvasható, a Rubymar napokon át hánykódott a Vörös-tengeren. Az oldal megjegyzi, ez az első olyan nagy vízijármű, amelyet teljesen megsemmisítettek a térségben.

A húszik már régóta rendszeresen rakétákkal és drónokkal támadják a Vörös-tenger kijáratában közlekedő hajókat, illetve magát Izraelt is. A belize-i lobogó alatt közlekedő Rubymar észak felé sodródott, miután február 18-án eltalálta egy, a húszi felkelők által kilőtt ballisztikus rakéta a Bab el-Mandeb-szorosban.

Az amerikai hadsereg központi parancsnoksága (CENTCOM) korábban figyelmeztetett, hogy a műtrágyarakomány és a tartályokból kiszivárgó üzemanyag ökológiai károkat okozhat a Vörös-tengerben.

Kapcsolódó írásaink