Külföld
Ekkor vetheti be Putyin a taktikai nukleáris fegyvereit
Oroszországot és az orosz társadalmat nem szabad nyugati mércével mérni

A tábornok azt is elmondta, hogy szerinte az orosz elnök csökkentette az ilyen fegyverek használatának küszöbét. Az egykori magas rangú tábornok szerint az Emmanuel Macron-féle nyugati kijelentések alátámasztják Putyin narratíváját, és minden érvet megadnak ahhoz, hogy az oroszok bevessék a taktikai atomfegyvereket.
A lengyel hadsereg vezérkari főnökének egykori helyettese, Leon Komornicki nyugalmazott tábornok úgy véli: ha a NATO-csapatok belépnének Ukrajnába, Vlagyimir Putyin orosz elnök taktikai atomfegyvereket használna. Oroszországot nem nyugati viszonylatban kell mérni – írja a wPolityce című lap a tábornok egyik interjúja alapján.
Komornicki tábornok Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira utalva megjegyezte: nem ez az első alkalom, hogy nukleáris fegyverekkel ijesztget. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Emmanuel Macron francia elnök legutóbbi nagy visszhangot kiváltó nyilatkozata alátámasztja az orosz narratívát, és egy verbális eszköz Putyin kezében, ami Putyin a csütörtöki beszédében nem hagyott szó nélkül. Komornickij tábornok szerint a Nyugat azért táplálja az orosz propagandát, mert nem értik Oroszországot.
Meg kell érteni az ellenséget ahhoz, hogy harcolni lehessen ellene. Szerintem a Nyugat egyelőre nem érti az orosz gondolkodást, azt, hogy mi az orosz hadsereg. Nem érti, hogy ez az agresszió, a katonai potenciál ma egy dübörgő hadigépezet, és úgy megy, mint egy gőzhenger, amit nehéz lesz megállítani – jelentette ki az egykori vezérkarifőnök-helyettes.
Azt is elmondta, hogy Oroszországot és az orosz társadalmat nem szabad nyugati mércével mérni. Szavai szerint az orosz társadalom ma már túlnyomórészt Putyin mögé sorakozik fel.
Az orosz narratíva szerint Oroszország csak belekerült ebbe a háborúba, és Emmanuel Macron nyilatkozata csak segít megerősíteni az orosz társadalmat ebben a hitben – vélekedett. Hangot adott annak is, hogy ez a háború az orosz narratíva szerint egy egzisztenciális háború, amit nem Ukrajnában, hanem orosz területeken vívnak. Ha egy NATO-hadsereg bevonulna Ukrajnába, akkor szerinte ez háborút jelentene Oroszországgal.
A nyugalmazott tábornok véleménye szerint Putyin csökkentette a taktikai atomfegyverek használatának küszöbét, Oroszország pedig ezeket használná, mert Putyinnak minden érvet megadnának hozzá.
A nyugati kihívásokról szólva elmondta, hogy továbbra is támogatni kell Ukrajnát, de nem csepegtetve. Hangsúlyozta, hogy a háború megnyerése kilencven százalékban nem magukon az ukránokon múlik, hanem a nyugati országok segítségén.
„Ha nem lesz segítség, akkor hamarosan összeomlik az ukrán hadsereg, amely nem lesz képes folytatni a hadviselést. Szerintem ez tavasz végén, nyár elején fog bekövetkezni. Akkor az ukrán hadsereg elveszíti képességeit, amelyek kimerülnek, ha most nem kap nyugati segítséget” – mutatott rá.