Külföld
Szárnyra kellett volna kapnia, ehelyett elsüllyedt
Minap derült ki, hogy az Egyesült Államok közelében végrehajtott gyakorlaton súlyosan fölsült egy brit atom-tengeralattjáró. Az eset még január 30-án történt, de csak szerdán jött napvilágra. A hír szerint a „zavar” az osztálynak nevet adó HMS Vanguard-on esett meg. A brit védelmi minisztérium szóvivője utólag azt hangsúlyozta, a nukleáris elrettentő eszköz − az Egyesült Királyság védelmi rendszerének sarokköve − „továbbra is biztonságos és hatékony”.
Az eset pikantériája, hogy a kilövés idején Grant Shapps védelmi miniszter is a fedélzeten tartózkodott.
A Királyi Haditengerészet igencsak öregecske, négy nukleáris meghajtású búvárhajót fölvonultató, atombomba hordozására alkalmas flottájában ez már a második fiaskó, ami Trident rakétákat érintette. Korábban 2016-ban egy próbakilövésnél adódott egy „nem várt” probléma.
A Trident 2 rakétát a víz alól sikeresen a levegőbe juttatta a kilövőcsőben lévő sűrített gáz, ám az első fokozat hajtóművei bemondták az unalmast és a hatvan tonnás szerkezet − amelyet robbanófej-utánzatokkal szereltek fel − az Atlanti-óceánba esett majd elmerült a habokban. Állítólag mindez nem következett volna be, ha a rakéta atombombával van szerelve – bár a szakértők nem igazán értik, ennek mi lehet a magyarázata.
A brit flotta természetesen mindent megtesz azért, hogy mielőbb visszaszerezze a mélyből az értékes eszközt.
A hír kapcsán érdemes föltekinteni, mi az a Trident (Szigony) és mire képes. A szóban forgó szerkezet egy úgynevezett stratégiai tengeri-föld ballisztikus rakéta (SLBM). Az eszközt az 1970-es években fejlesztették ki majd 1979-ben állt szolgálatba. A római I-el jelölt változatát az 1990-es években kezdték kivonni a rendszerből, s helyére a II-es verziót szerelték. A termék – állítólag – sikeres, így eredendően 2030 körül tervezték lecserélni.
Fontos részlet, hogy a Tridenttel felfegyverzett tengeralattjárók – így az angoloké is – élettartama alapesetben 2027-ig szól. Ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha a britek tovább szeretnék azokat alkalmazni, akkor előbb-utóbb fokozatosan modernizálniuk kell.
Egyes hírek szerint az Egyesült Államok hadereje 2005-ben nekifogott a Trident II-k modernizálásának. E projektre eddig több milliárd dollár ment el. A miheztartás végett érdemes lejegyezni, az egyik korai verzió fejlesztési költsége 1982-ben 8,6 milliárd (akkori) dollárba került – 1985-ben pedig egy eszközért tizenötmillió dollárt kellett letenni az asztalra. Amúgy az MNB-nél 1982-ben átlagosan 34,4 míg 1985-ben 50,3 forintba került egy dollár. Azaz akkortájt sem volt éppen olcsó mulatság a rakétatechnika hadrendbe állítása...
Magát 13,4 méter hosszú és 2,1 méter átmérőjű rakétát a tengeralattjáróról indítják – lehetőleg merülés közben. A testet egy úgynevezett „gázgenerátor” veti ki. Amint a szerkezet elhagyja a csövet és a búvárhajó fölé emelkedik, beindul a az első fokozata. Ideális esetben a rakéta merülés közben gázbuborékokban halad, így nem találkozik a vízzel. Sebessége a harmadik fokozat beindulása után eléri a hat kilométert másodpercenként – azaz a 21 600 kilométert óránként. Manőverező útja során érinti az atmoszférát. Hatótávolsága 7400 kilométer.
