Külföld

Nem akármit mondott a svéd védelmi miniszter Oroszországra

Pal Jonson már azt is látja, amit sokan nem

Oroszország ellenálló képességről tett tanúbizonyságot az ukrajnai konfliktusban – idézte Pal Jonson svéd védelmi minisztert az Euractiv című lap, írta a Ria.ru.

Nem akármit mondott a svéd védelmi miniszter Oroszországra
Pal Jonson svéd védelmi miniszter
Fotó: TT News Agency via AFP/TT News Agency/Christine Olsson

„Oroszország valóban bizonyított némi ellenálló képességet: képes újjáépíteni erőit és védelmi ipari bázisát” – mondta.

A miniszter hozzátette, hogy Moszkva gazdaságát és védelmi-ipari bázisát katonai sínekre tereli, miközben az EU és az USA nem hagyhatja jóvá Kijev hosszú távú katonai támogatását.

A múlt héten Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap első helyettes vezetője is megállapította, hogy az orosz gazdaság a vártnál jobban növekszik.

Vlagyimir Putyin január elején egy távol-keleti vállalkozókkal tartott találkozón elmondta, hogy Oroszország gazdasági volumenét tekintve megelőzte Németországot, és a vásárlóerő-paritás tekintetében Európában az első, a világon pedig az ötödik helyre került. Az elnök meglepőnek nevezte ezt az eredményt egy olyan időszakban, amikor az országot minden oldalról szankciókkal „fojtogatják, szorongatják”.

Kapcsolódó írásaink