Külföld
Josep Borrell: Az EU több mint egymillió lőszert ad Ukrajnának idén
2022 januárja óta az EU több mint 88 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának

„Védelmi ipari komplexumunk növeli termelését. Ez az év eleje óta negyven százalékkal nőtt. Biztos vagyok abban, hogy az év végére az adományként Ukrajnának szállított lőszerek mennyisége meghaladja majd az egymillió 155 ezret” – fogalmazott Borrell. Elmondta azt is, hogy 2022 januárja óta az EU több mint 88 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának.
Az EU-főképviselő korábban kijelentette, hogy az unió a tavaly év végi határidőre megígért egymillió helyett márciusig valamivel több mint 500 ezer tüzérségi lövedéket tud majd szállítani Ukrajnának.
Katarína Mathernová, az EU kijevi külképviseletének vezetője közölte, hogy Borrell a mostani látogatás során felkeresett egy ukrán dróngyártó üzemet is. „Ukrajnának megvan a lehetősége arra, hogy technológiai állammá váljon” – idézte az EU-főképviselőnek a gyárlátogatás során tett kijelentését a nagykövet.