Külföld

Scholz és Attal: A német–francia együttműködés jelentős

A két politikus szót ejtett a közös védelmi projektekről, így a FCAS harci repülő és az MGCS harcjármű fejlesztéséről is

Olaf Scholz német kancellár és hétfőn berlini látogatásra érkezett francia hivatali partnere, Gabriel Attal a német–francia együttműködés jelentőségét emelte ki.

Scholz és Attal: A német–francia együttműködés jelentős
Olaf Scholz (balra) és Gabriel Attal sajtótájékoztatón a szövetségi kancellári hivatalban 2024. február 5-én
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Kay Nietfeld

Attal a német kancellárnál tett bemutatkozó látogatásán az ukrajnai és közel-keleti konfliktusokra tekintettel hangsúlyozta, hogy a német és francia álláspontok egyeztetésének képessége különleges jelentőséggel bír a világban tapasztalt felfordulás közepette. Berlin és Párizs nézeteltérései kapcsán pedig megjegyezte, hogy meggyőződése szerint „sokkal erősebb az, ami egyesít minket, mint az, ami elválaszt”.

Scholz ismételten felszólított mindenkit arra, hogy nem szabad felhagyni Ukrajna katonai támogatásával. „Nagyon remélem, hogy az Egyesült Államok, illetve az amerikai kongresszus hamarosan döntést hoz a szükséges pénzügyi támogatásról” - hangsúlyozta a német kancellár.

A Main Ground Combat System (MGCS) harcjárműprojekt a jelenleg szolgálatban lévő német Leopard–2 és a francia Leclerc harckocsik leváltását szolgálja, és az elképzelések szerint a következő évtizedben válik bevethetővé. A Future Combat Air System (FCAS) légiharcrendszer várhatóan 2040-re fogja felváltani az Eurofighter harci repülőket. Ez utóbbi projektben 2019 óta Spanyolország is részt vesz.

Kapcsolódó írásaink