Külföld
Hét év börtönbüntetésre ítélték Imrán Hánt törvénytelen házasság miatt

A Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért párt volt kormányfője, Imrán Hán ellen 2022-es megbuktatás óta több mint 150 bírósági eljárás indult, és ezek közül többen már ítélet is született.
Az elmúlt héten először államtitkok kiszivárogtatása miatt tíz évre, majd feleségével együtt 14 évre ítéltek állami ajándékok illegális értékesítése miatt. A bíróság úgy döntött, hogy a 2018-as házasságuk törvénysértő volt. A pár megszegte azt a törvényt, amely szerint egy nőnek három hónapot kell várnia az újraházasodás előtt, ezért mindketten hét évet fognak rács mögött tölteni.
Hán 2018-ban vette feleségül az ötgyermekes elvált asszonyt, Bushra Bibit, akinek volt férje, Khawar Maneka egy interjúban elmondta, hogy felesége már a válásuk előtt megcsalta Hánnal. Sőt Maneka azt állította hogy 2017. november 14-én vált el Bibitől, aki Hánnal 2018 januárjában házasodott össze. Ezzel megsértette az iszlám családjogi törvényeket, amely három hónap várakozási időszakot ír elő. Ennek az egyik fő célja, hogy eloszlasson minden kétséget az előző férj válása vagy halála után született gyermek apaságával kapcsolatban.
Az egykori világbajnok krikettjátékos Hánt 2018-ban választották meg Pakisztán miniszterelnökének, majd 2022 áprilisában bizalmi szavazással menesztették. Jelenleg háromévi börtönbüntetését tölti korrupciós vádak miatt, ezért nem indulhat a csütörtöki választáson.
Hán azt állítja, hogy az ellene indított pereknek az a célja, hogy ne indulhasson a választáson. Pakisztánban erőszakos tüntetések zajlanak tavaly május óta, amikor Hánt letartóztatták.