Külföld

Mintegy 150 ezren tüntettek Németországban az AfD ellen

Mintegy 150 ezer ember vonult szombaton az utcákra Berlinben, hogy tiltakozzon a Németországban széles körben szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen.

Mintegy 150 ezren tüntettek Németországban az AfD ellen
Több mint 100 000 ember gyűlt össze Berlinben egy jelentős tüntetésre az AfD ellen
Fotó: AFP/Middle East Images/Hami Roshan

A Reichstag épülete előtt összegyűlt tömeg azt skandálta: „Mi vagyunk a tűzfal.”

A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte. Szombaton a főváros mellett hasonló demonstrációkat tartottak Drezdában, Freiburgban, Augsburgban, Krefeldben és Hannoverben is.

Olaf Scholz német kancellár az X közösségi oldalon azt írta, az országos szintű, tömeges megmozdulás erős jelzés a demokrácia és a német alkotmány mellett. A kancellár szavai szerint azért gyűlnek össze sokan szerte Németországban, hogy tiltakozzanak a múlt elfeledése, a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd ellen.

A hét elején a Forsa közvélemény-kutatása kimutatta, hogy bár az AfD támogatottsága – július óta először – 20 százalék alá esett, a párt továbbra is a második legnépszerűbb politikai erő Németországban. A népszerűségi listát a jelenleg ellenzéki konzervatívok vezetik, míg Scholz szociáldemokrata pártja a harmadik helyen áll.

A tiltakozások annak hatására szerveződtek meg, hogy januárban kiderült: az AfD két magas rangú képviselője részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egyebek között bevándorló hátterű német állampolgárok tömeges kitoloncolásának tervéről tanácskoztak. Az AfD tagadja, hogy a javaslat megvalósítása a párt elképzelései között szerepelne.

Kapcsolódó írásaink

A németeknek elegük lett

ĀSúlyos gazdasági válság alakult ki Németországban, részben az elhibázott szankciós politika, illetve az atomerőművek leállítása miatt kialakult energetikai válság nyomán