Külföld
A románok így akarják feldarabolni Ukrajnát, ezért a NATO-ból is kilépnének

A minap Romániában ismét nyíltan felmerült Ukrajna szétdarabolásának ötlete. A tervvel most Claudiu Tarziu állt elő, az északkeleten lévő, Románia negyedik legnépesebb városában, Jászvásáron január 24-én. A település nagyon közrl fekszik a szomszédos, ugyancsak román nyelvű Moldova határához. A helyszín és az időpont kiválasztása nem volt véletlen. Moldva és Havasalföld 1862. január 24-én kiáltotta ki egyesülését, Jászvásár pedig 1916 és 1918 között a Román Királyság fővárosa volt. A várost továbbra is Moldva fővárosaként emlegetik.
Nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni és csak egy hőbörgő román sovinisztának tekinteni a román felsőház tagjának ötletelését. Tarziu ugyanis a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke. Ezzel mindent meg is mondtunk. A párt célja, hogy az általuk összes ősi román földnek tartott területet Romániához csatolják, mert szerinte e nélkül Románia nem nyerheti vissza szuverenitását – állítja a szenátor.
Az AUR a parlamentben, alsóház, a képviselői helyek 10 százalékát birtokolja, és a párt szenátorai ugyanilyen arányban foglalnak helyet a felsőházban is. A szélsőségesen nacionalista párt a legfrissebb, januári felmérések szerint a második helyen áll a pártok népszerűségi listáján. A párt az idén esedékes parlamenti választásokat követően koalíciós partnerként kormányra is kerülhet.
Mindezzel együtt Tarziu most egy példátlan politikai tervvel is előállt. Románia lépjen ki a NATO-ból, mert az ország csak így nyerheti vissza függetlenségét. Az AUR hivatalos álláspontja a NATO-val kapcsolatban az, hogy ez csak egy a Nagy-Románia megvalósításának útjában álló „birodalmak” közül, A szenátor úgy vélekedett, hogy a NATO-ból való kilépés olyan ár lenne, amelyet megérne megfizetni azért, hogy Románia egykori területei újra egyesüljenek.
Tarziu egyben pedig azt a szándékát is kifejtette, hogy segíteni kellene Oroszországnak Ukrajna feldarabolásában, hogy hazája visszanyerje korábbi dicsőségét, és újraegyesítse területeit.
A kijelentések mögött több dolog is magyarázatra szorul. Miért kellene Romániának kilépnie NATO-ból? Ukrajna legnagyobb fegyverszállítói és támogatói a NATO országok. A nyugati védelmi rendszer formailag, testületileg mint katonai szervezet, nem keveredett bele az ukrajnai háborúba, de az egyes tagállamok, külön-külön és egymással egyeztetve is, a legkülönbözőbb módon támogatják Kijevet.
Nyilvánvaló, hogy a szervezet nem hagyná szó nélkül a román darabolási programot, amelynek megvalósulása esetén a maradék Ukrajna tovább gyengülne. A NATO-nak pedig éppen ellenkezőek az érdekei.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára éppen a napokban jelentette ki: Ukrajnának csatlakoznia kell a nyugati védelmi rendszerhez.
Van a darabolási tervnek egy másik, katonai vetülete is. Románia már az ukrajnai háború előtt is az Egyesült Államok egyik legodaadóbb partnere volt. A közel-keleti konfliktusok idején nem egyszer használhatták a romániai támaszpontokat az amerikai harci repülők. Az Iránból érkező esetleges fenyegetés ellen pedig Romániába települt egy amerikai rakétavédelmi egység. Úgy tudni, a Fekete-tengeren az ukránok által elsüllyesztett Moszkva hadihajóra is Romániából vezették rá a csapásmérő rakétákat.
Nehezen elképzelhető, hogy Washington hagyná, hogy egy ilyen megbízható szövetségest „kivakarjanak” a NATO berkeiből. Arról már nem is beszélve, hogy a NATO második legnagyobb létszámú hadseregével rendelkező Törökország hogyan viselné el, ha a területileg és lakosságszámban megnövekedett Románia mint konkurens regionális hatalom jelenne meg a Fekete-tenger partján.
Ha mindezek még nem húzták volna ki a gyufát Washingtonban, akkor Tarziu szenátor olyat mondott, hogy az biztos megtette. Szorosabb kapcsolatokra szólított fel Oroszországgal, amellyel kész „kezet fogni” az elmúlt évek viharos viszonya után. Mit tegyünk, arrafelé már csak így mennek a dolgok. A szövetségi hűség soha nem tartozott a román politika erősségei közé. Eddig minden szövetségesüket elárulták, és hátba támadták.
Mindenesetre úgy látszik, hogy a fenti szempontokkal keveset, vagy egyáltalán nem törődnek. Hogyan is fogalmazott Tarziu az Ukrajnához tartozó területek visszacsatolásával kapcsolatban: Észak-Bukovinát nem lehet elfelejteni! Dél-Besszarábiát nem lehet elfelejteni! Hertsa vidékének, Erdélynek, Kárpátaljának, mindennek, ami a román nemzethez tartozott és tartozik, vissza kell térnie egy államba!” – mondta.
Azt nem lehet tudni, hogy Erdéllyel kapcsolatban mit takar a fenti kitétel. Tartani lehet attól, hogy a trianoni békediktátum tárgyalása során, a román delegáció a tiszántúli területekről is azt állította, hogy az ősi román föld, amely Erdély szerves része.
Vagyis a Tiszát határfolyókét jelölték volna meg. A román követelések alátámasztására azt bizonygatták Trianonban, hogy Debrecenben csak a csendőrség magyar, amely folyamatosan vegzálja a kulturált neolatin – ők lennének a románok – polgári lakosságot.
Tavaly márciusban a két világháború között Romániához tartozó, jelenleg Ukrajna részét képező területek „visszacsatolását” célozta az a parlament elé terjesztett törvénytervezet is, amely felmondta volna az 1997-es román–ukrán jószomszédi és együttműködési szerződést. A román törvényhozás az ötletet lesöpörte az asztalról.
De akkor még az AUR ellenzékben volt.