Külföld

A Hamász és a Dél-afrikai Köztársaság üdvözölte a hágai Nemzetközi Bíróság Gázával kapcsolatos döntését

Az izraeli miniszterelnök visszautasította

Mint minden más államnak, Izraelnek is jogában áll megvédenie önmagát – jelentette ki az izraeli miniszterelnök a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken kihirdetett végzésére reagálva, amelyben a testület bejelentette, hogy befogadja a Dél-afrikai Köztársaság december végén beadott kérelmét, amely annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

A Hamász és a Dél-afrikai Köztársaság üdvözölte a hágai Nemzetközi Bíróság Gázával kapcsolatos döntését
Mint minden más államnak, Izraelnek is jogában áll megvédenie önmagát – jelentette ki az izraeli miniszterelnök
Fotó: AFP/Pool/Ronen Zvulun

Az ICJ egyúttal felszólította Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nyilatkozatában felháborítónak nevezte a népirtás Izraellel szemben megfogalmazott vádját, és úgy vélte, a zsidó államot alapvető jogainak gyakorlásában gátolni kívánó kísérlet „kirívó diszkrimináció”.

A Gázai övezetet irányító Hamász – amelyet az Európai Unióban és számos más országban terrorszervezetnek minősítettek - a hágai végzés hírére kiadott közleményében úgy reagált, hogy a dél-afrikai kérelem befogadása „fontos fejlemény”, amely „segít elszigetelni Izraelt és felhívni a figyelmet a Gázában elkövetett bűneire”.

A Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztériuma szintén közleményt adott ki, amelyben üdvözölte a bíróság gyors döntését, és úgy vélte, hogy Izraelnek le kell állítania hadműveleteit Gázában, ha eleget akar tenni a végzésnek. Kiemelték, hogy a végzés „döntő fontosságú győzelmet jelent a nemzetközi jogállamiság védelme érdekében” és „fontos lépést abban a folyamatban, amely igazságot szolgáltathat a palesztin nép számára”. Kiemelték, hogy „a Dél-afrikai Köztársaság továbbra is aktívan fog fellépni az éhséggel és betegségekkel küzdő palesztinok alapvető jogainak megvédése, valamint a sürgős lépéseket igénylő problémáik megoldása érdekében”.

Kapcsolódó írásaink