Külföld

Észak-Korea szuverén jogának tekinti a haderőfejlesztést

Phenjant jogellenes nukleáris fegyverkezése miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa számos határozatában sújtotta már nemzetközi büntetőintézkedésekkel

Észak-Korea továbbra is kitart azon szuverén joga mellett, hogy a Washington által vezetett katonai hadgyakorlatok és esetleges támadások ellen folytassa az ország katonai képességeinek megerősítéséét – jelentette az észak-koreai állami média hétfőn.

Észak-Korea szuverén jogának tekinti a haderőfejlesztést
Észak-Korea továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy szuverén joga folytatni a Washington által vezetett katonai hadgyakorlatok és esetleges támadások ellen az ország harciképességeinek megerősítését (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/KCNA VIA KNS

Az el nem kötelezett országok mozgalmának (NAM) ugandai csúcstalálkozóján az Észak-Korea küldött kijelentette, hogy országa az Egyesült Államok és szövetségeseinek veszélyes lépéseire adott válaszul erősíti meg védelmi képességeit, és ez az ország szuverén jogának igazságos gyakorlása.

Észak-Korea nemzetközi szervezetekért felelős külügyminiszter-helyettese szerint Észak-Korea szuverén jogainak megvédéséért folytatott küzdelme teljes mértékben összeegyeztethető a NAM eszméivel, amely elutasítja az egyes országok szuverén jogainak megsértését és a külső felek belügyekbe való beavatkozását. A NAM 120 olyan ország fóruma, amely nem tartozik egyetlen nagyhatalmi blokkhoz sem.

Észak-Korea állítása szerint a közelmúltban vízalatti atomfegyverek szállítására tervezett, úgynevezett Haeil–5–23 támadó drónokat tesztelt a Japán-tengerben, a Dél-Korea, az Egyesült Államok és a Japán által tartott közös hadgyakorlatokra adott válaszul.

Kapcsolódó írásaink