Külföld
A brit kormány terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott egy iszlamista csoportot
A Hamász támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek

James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette a kormányhatározatot, a beterjesztéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953-ban alapított, libanoni székhelyű Hizb ut-Tahrir 32 országban van jelen, köztük Nagy-Britanniában, és hosszú távú célja kalifátus létrehozása az iszlám vallási törvények hatálya alatt.
A szervezetet terrorcsoportnak nyilvánító és törvényen kívül helyező intézkedés alapján péntektől bűncselekménynek minősül, ha valaki csatlakozik a Hizb ut-Tahrirhoz, másokat a csoport támogatására biztat, vagy megnyilvánulásai felvetik azt a gyanút, hogy az illető a csoport tagja vagy támogatója.
A betiltott csoportokhoz kötődő bűncselekmények elkövetői a brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
A belügyminiszteri előterjesztés szerint a Hizb ut-Tahrir antiszemita szerveződés, amely aktívan támogatja a terrorizmust. A tárca az erre utaló megnyilvánulások közé sorolta, hogy a csoport éltette és ünnepelte a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadást, és hősöknek nevezte a támadás elkövetőit.
A Hamász támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek.
A Hizb ut-Tahrir nagy-britanniai szerveződésének honlapján megjelent egyik cikk azt a címet viselte, hogy „Őrizzük meg emlékezetünkben október 7-ét”, és az írás szerint a muszlimok „kitörő örömmel fogadták” a Hamász akcióját.