Külföld
Csádban kell elmetszeni a terror egyik gyökerét
A világ egyik legszegényebb régiójába mennek a honvédek
Afrika problémáit nem Európában, pláne nem nálunk kell megoldani, hanem a kontinensen. Ha ott béke van, akkor az illegális migrációs nyomás is kisebb lesz – ami minden óvilági polgárnak egyaránt jó hírt jelent. Két mondatban talán így lehetne legtömörebben összefoglalni annak magyarázatát, hogy a Magyar Honvédség a csádi kabinet kérésére miért vesz részt az ország békemissziójában. Nem nagy kontingenssel, mindössze kétszáz (váltási időszakban ennek maximum a duplája) emberrel. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mit keresünk mi Afrika közepén, érdemes egy kissé elmélyedni a térség múltjában.
Tehetjük mindezt pláne annak fényében, hogy ha mélyebbre tekintünk, azt látjuk, a Száhel-övezet az elmúlt években a globális terrorizmus egyik melegágyává, ha tetszik, bástyájává lett. Jellemző az ott kialakult helyzetre, hogy 2022-ben a szélsőséges erőszak áldozatainak negyvenhárom százaléka a térségben hunyt el. Ez összességében is több, mint amennyit az esztelen terror Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában együttvéve követelt.
A Száhel szó egyébként peremet jelent, azaz esetünkben a sivatag szélét. A földrajzi megfogalmazás szerint az évtizedek óta megosztott és háborgó Nyugat-Szahara, Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Niger és – a cikkünk szempontjából oly fontos – Csád tartozik a térséghez. Területe megközelítőleg 5,6 millió négyzetkilométer – azaz kis túlzással ötvenhat csonka Magyarország telne ki belőle. Hossza durván négy- míg szélessége ezer kilométer, amelyből a sivatag 2,5 millió négyzetkilométert foglal el. Mivel utóbbi részen igen kevesen élnek, a megmaradt 3,1 millió négyzetkilométerre jut ötvenhétmillió ember. A Száhel-övezet így valójában Afrika legritkábban lakott és legszegényebb régiója, amelyet újabban nemcsak az időjárás változása, hanem az iszlám terrorizmus is kőkeményen érint.
A nemzetközi katonai szakirodalomban általában öt magyarázattal illusztrálják az iszlamista terrorizmus felemelkedését. Ezek sorrendben a politikai renddel szembeni elégedetlenség, a csapnivaló kormányzás, az ultramagas korrupció, az etnikai versengés/konfliktusok és a fiatalokat érintő, egészen elképesztő munkanélküliségi ráta.
Talán nem érdektelen leírni, az 1,284 millió négyzetkilométeres, nagyjából 17,5 millió lakosú Csád jelenleg a világ egyik legszegényebb állama – s ebben az állapotában szomorú vigasz számára, hogy (mondjuk) Afganisztánt azért megelőzi. A térséget 1890-ben gyarmatosította Párizs, majd 1920-ban a Francia Egyenlítői-Afrika részévé tette. Ennek 1958-as felbomlásakor autonóm köztársaságként a Francia Közösség tagjai közé sorolták.
Mint a legtöbb afrikai országnál, úgy Csád esetében sem hozott békét az 1960-ban elnyert függetlenség. Szinte azonnal megindult az északi muszlim állattenyésztő és a déli, főként földművelő lakosság közötti harc, s ez rövidesen az állam kettészakadásához vezetett. (Ez a törésvonal ma is tetten érhető.) A „remek” lehetőséget látva az északi szomszéd Líbia is lelkesen belépett a háborúba, s egy füst alatt meg is szállta az ásványi kincsekben gazdag, amúgy vitatott határvidéket, az Aozou-sávot. Végül a két országrész megállapodást kötött, a líbiai csapatok a sivatagon át szépen visszatértek hazájukba. Ugyanakkor nagy tételben nem volt értelme a békére fogadni, hiszen az 1990-es évek második felében ismét egymás torkának estek a felek.
Korábban Idriss Déby Itno elnök irányította úgy három évtizedig, de e tekintélyelvű férfiú 2021-ben tisztázatlan körülmények között elhunyt. Egyesek szerint simán távozott, mások fulladásról, újfent mások szívinfarktusról regélnek – de mint egy jó Rejtő Jenő-könyvben, itt is lehet, hogy minden mögött egy szimpla golyó, kiskanál méreg vagy éles kés áll, amelyet valamelyik potenciális utód helyezett el gondosan elöregedett riválisa testének megfelelő szögletében.
Visszatérve a realitások talajára, tekintsük föl Csád vallási adatait: e szerint a lakosság ötvenöt-hatvan százaléka muszlim, míg a fennmaradók döntő többsége keresztény. A protestánsok aránya huszonnégy, a katolikusoké húsz százalék, de vannak animisták, újkeresztények és teljesen vallástalanok is. Az ott élő muszlimok jelentős hányada a misztikus iszlám, azaz a szúfizmus mérsékelt ágának követője.
Faji megoszlást tekintve a legnépesebb csoport a délen élő, fekete bőrű, de hamita eredetű szara nép, amely a lakosságnak csaknem a harmadát adja. A Szudánból bevándorolt feketék aránya huszonhét százalékra tehető. A tedák az arabokkal rokon, szintén sötét bőrű hamiták, arányuk a nyolc százalékot közelíti. A többi etnikai csoport szudáni: a mbumok hét, a maszalit, maba, mimi együtt hét, a tamák hat, a mubi négy, a kanuri, a masza és kotoko csoport ugyancsak két-két százalékban képviselteti magát.
Azt, hogy az iszlamista irányzat nem éppen kedveli a keresztényeket, talán nem kell bővebben megmagyarázni. A fundamentalisták helyi pénzügyi támogatói döntő részben egyébként olyan kereskedők, akik ma is a viszonylag magas jövedelmű csoportokhoz tartoznak. E körből rengetegen profitáltak igen jól az Idriss Déby Itno jegyezte korszakban. A néhai tekintélyelvű elnök legnagyobb támogatóinak számítottak – amelyhez bátran hozzátehetjük, hogy ma is hidegrázást kapnak mindentől, amit mi, európaiak demokratikusnak nevezünk.
Hozzájön még ehhez az, hogy a helyiek a franciákat nagyjából annyira kedvelik, mint a nemes paripa a zavaros vizet, így ennek fényében Párizs ázsiója az elmúlt években igencsak megkopott. Sokan egyenesen az egykori gyarmattartó embereiben látták (és látják) a demokrácia/iszlamista térhódítás legnagyobb akadályát.
Mindent összevetve a térségben jelenleg erős káosz uralkodik. A magyarok az Országgyűlés határozata – és a csádi elnök 2023. szeptember 19-én N'Djamenában kelt kérése – alapján 2025. december 31-ig állomásoznak az afrikai országban. Bevetésüket a szükség dönti el. Fő feladatuk tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási munkák ellátása, az ott tartózkodó magyar állampolgárok és a helyben lévő hazai érdekeltségek oltalmazása, továbbá a terrorizmus elleni küzdelem támogatása.
Ha kell, a szövetséges nemzetközi erőkkel való együttműködésben.
