Külföld
Ferenc pápa szerint elfelejtett háborúvá válhat az ukrajnai

Az ukrán egyház közleménye szerint a katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki, hogy az egyre tragikusabbá váló nemzetközi helyzetben az ukrajnai háború feledésbe merülhet.
A pápa Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek levelére válaszolt, és a közlemény szerint arra is kitért, hogy a civilek és az alapvető polgári infrastruktúra ellen indított támadások gyalázatosak, elfogadhatatlanok és semmilyen módon nem indokolhatók.
Egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, valamint a konfliktusban érintett összes felet, hogy keressenek békés megoldásokat a háború lezárására.