Külföld

Iránban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek a kermáni merénylet miatt

Megtalálták azt a házat is, amelyben a két öngyilkos merénylő lakott

Az iráni biztonsági erők őrizetbe vettek 11 gyanúsítottat a kermáni merénylettel összefüggésben – közölte pénteken az iráni hírszerzési minisztérium.

Iránban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek a kermáni merénylet miatt
Egy iráni zászlóval díszített, fátyolos nő részt vesz a Kermánban elkövetett támadások elítélésére szervezett tüntetésen
Fotó: AFP/NurPhoto/Morteza Nikoubazl

A tárca állami televízióban ismertetett közleménye szerint megtalálták Kermán városában azt a házat is, amelyben a két öngyilkos merénylő lakott. A hatóságok az épületben robbanószerkezeteket is lefoglaltak.

Nem sokkal korábban Ahmad Vahídi iráni belügyminiszter közölte, hogy megtörténtek az első őrizetbevételek az ügyben.

A Tasznim hírügynökség úgy tudja, a titkosszolgálat a gyanúsítottakat öt tartomány területén fogta el.

A terrorcselekményt, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett, a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászem Szulejmáni vezérőrnagynak, az iráni Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott elitegysége parancsnokának halála évfordulóján, a sírjánál követték el január 3-án. Az iráni állami televízióban ismertetett legfrissebb hivatalos adatok szerint a robbantásoknak 89 halálos áldozatuk volt, az elmúlt nap folyamán öten belehaltak sérüléseikbe.

Kapcsolódó írásaink