Külföld

Ukrajna több mint 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi segélyt kapott idén

Az Oroszország által megtámadott Ukrajna több mint 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi támogatást kapott idén – közölte az ukrán pénzügyminiszter szerdán.

Ukrajna több mint 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi segélyt kapott idén
Ukrán katonák Kupianszknál (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Anadolu/Ozge Elif Kizil

Szerhij Marcsenko a Forbes Ukraine magazinnak adott interjúban rámutatott arra, hogy a támogatás lehetővé tette minden szükséges kiadás finanszírozását. A pénz jelentős részét védelmi kiadásokra fordították, de jutott forrás a nyugdíjak, a belső menekültek segélyeinek és az állami alkalmazottak fizetésének a finanszírozására is.

A pénzügyminiszter szerint pénzügyileg stabilabb volt az idei év a tavalyinál, de hozzátette: naponta 120 millió eurót emésztenek fel a védelmi kiadások.

Szerhij Marcsenko korábban úgy nyilatkozott, hogy jövőre mintegy 33 milliárd euró külföldi forrásra lesz szüksége Ukrajnának.

Kapcsolódó írásaink

Zelenszkij hatalmasat tévedett

ĀJevhen Sevcsenko szerint az ukrán vezetés tévesen úgy véli, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás a helyes döntés